2010-08-01 15:40:48

Szeptemberben érkezik Balatonfüredre a Collegium Hungaricum Berlin vándorkiállítása, amely a Német egység a Balatonnál címet viseli, és az egykori nyaralók visszaemlékezései alapján mutatja be a kelet-német, nyugat-német találkozások történetét. Speciális vetülete ennek az időszaknak a kommunista NDK hírhedt titkosszolgálatának (Stasi) balatoni tevékenysége, melynek magyarországi vonatkozásait Slachta Krisztina történész kutatta. A HETEK interjúja.

Milyen politikai folyamatok vezettek ahhoz a képtelen helyzethez, hogy az 1949-ben szétszakított Németország állampolgárai nem saját hazájukban, hanem történetesen a Balaton partján tudtak ideális körülmények között találkozni egymással?

Nyugat-Berlin és Kelet-Berlin, bár két külön világhoz tartozott, az átkelőhelyek révén folyamatos kapcsolattartást tett lehetővé a szétválasztott családok számára. A Berlini fal 1961-es felépítésére azért volt szükség, mert az NDK és az NSZK színvonalbeli eltérése egyre ordítóbbá vált, és a tömeges átáramlásnak csak egy ilyen drasztikus lépéssel tudtak véget vetni a kommunisták. 1962-től tehát a fallal szétszakított német családoknak, barátoknak új helyszínt kellett találniuk a találkozásra, mivel hosszú évekig még rokonlátogatóba sem lehetett átmenni egymáshoz.

Ez a hely lett a Balaton. A kádári gulyáskommunizmus életszínvonal-politikája: a háztájizás, a maszekolás, a fusizás, a „cimmer ferizés” nyomán ugyanis olyan gazdasági helyzet alakult ki, amelyben a Balaton környékén a nyugatiak számára is megfelelő színvonalúvá vált az ellátás, mondjuk egy bolgár vagy román tengerparthoz képest. Ráadásul Magyarország közvetlenül határos Ausztriával és Csehszlovákiával, így mindkét „féle” német állampolgár saját baráti országain keresztül tudta megközelíteni a helyszínt.

Mi kellett ahhoz, hogy egy Magyarországra látogató NDK-s felkeltse a Stasi érdeklődését?

Az NDK-ban mindenkinek, aki állami vezető szervnél, minisztériumban, a rendőrségnél vagy a Stasinál dolgozott, sőt még a különféle gyártási technológiák,egyetemi, laboratóriumi, üzemi kísérletek titokgazdáinak is, szigorúan tilos volt nyugati személyekkel kapcsolatot tartani, vagy bármiféle nyugati rokoni szálat ápolni, nyaralások során nyugatiakkal akár csak szóba is állni. Ha felmerült a gyanú, hogy valaki mégiscsak megpróbálja, akkor a Stasi-tól azonnal ment a kérés az operatív csoporthoz: xy jön Magyarországra, figyeljétek meg, NSZK-s rokona kért-e beutazási engedélyt, vagy belépett-e Magyarországra, mikor, hol stb.

Erre volt hazánkban a Külföldieket Ellenőrző Osztály (KEOKH) - amely pontosan ott működött, ahol ma az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára -, és ők minden nyugati állampolgárról tudtak, aki átlépte a magyar határt. Képzelheti, hogy mekkora munka volt ezt nyilvántartani azokkal a kezdetleges módszerekkel.

Mekkora létszámú operatív egysége dolgozott a Stasi-nak állandó jelleggel Magyarországon?

A nyomokat összerakva az tűnik valószínűnek, hogy ’64-től ’89-ig folyamatosan bővült a létszám, az utolsó időszakban már 4-6 ember. Budapesten egész évben volt munkatársuk, és a fővárosi főnök volt a magyar egység parancsnoka. Volt, aki a családját is hozta; vagy a saját felesége volt a titkárnője. Nyáron aztán megugrott a létszám, és Berlinből áthelyeztek főállásúakat, akik a Balaton egyes régióit látták el. Volt egy főhadiszállás Siófokon, Balatonfüreden vagy Veszprémben, és Keszthelyen vagy Hévízen.

Az operatív csoport a magyar elhárítással a külső ellenségeket megfigyelő, azon belül pedig az idegenforgalom ellenőrzésére szolgáló osztályon keresztül tartott kapcsolatot. Magyar állampolgárokat nem foglalkoztattak, de rengeteg besúgójuk volt a hazánkban élő NDK-s állampolgárok közül, akik ide házasodtak általában a tanulmányaik után. Voltak főállású ügynökeik az idegenforgalomban, akik egész évben utaztak, mint idegenvezetők vagy utaskísérők, és persze számtalan nem hivatalos munkatárs is.

Konkrétan hogyan dolgoztak a Stasi balatoni ügynökei? Fecskében, Surda sapkában, egy lángossal a kezükben próbáltak meg belehallgatni beszélgetésekbe, beletúrni táskákba, vagy azért ennél bonyolultabb volt a valóság?

A legtöbb célszemély kempingezett, mert az volt olcsó, és egy fix összegből kellett gazdálkodniuk. Amikor otthon kikérték az utazási engedélyt Magyarországra, abban benne volt a kiutazás pontos időpontja és helye. Figyelőztették, hogy az illető mikor hagyja el az NDK-t, és a határátkelőhely jelzett a Stasinak Berlinbe, Berlin pedig Budapestnek, Budapest Siófoknak: Günter vagy Inge átlépett a határon. Riasztották a besúgót, hogy mikorra várható az érkezésük, és tudták konkrétan, hogy mondjuk Fonyód-Alsóbélatelep, Napsugár Kemping.

A kemping portásnője például 15 éven keresztül adta az információkat. Leírja, ki melyik szobában kivel lakik: magyar olasszal vagy NSZK-s NDK-ssal. Ha megvolt a füles, akkor például a Stasi főállású idegenvezetőként Magyarországon dolgozó embere - akinek a felesége is ügynök volt, és egész évben a munkáltatójuk költségén nyaraltak – bejelentkezett a kempingbe és rendszám vagy fénykép alapján nekilátott a munkaterv kivitelezésének: „Ó, helló, idesátrazhatunk mellétek? Te, elfogyott a kávém, adj már kölcsön, satöbbi”.

De a csúcs, amikor a Stasi tiszt odaadja a nyugatnémet „tiltott” újságot a keletnémet célszemélynek, hogy olvassa el, és aztán leírja a jelentésben, hogy még a feleség is elolvasta, és megkérdezték, hogy nincs-e több példány belőle. Ha a turista nem kempingbe, hanem konkrét szálláscímre ment, akkor az ügynökök szépen odamentek egy nappal előbb, és megpróbálták kivenni a szomszéd szobát vagy a szemközti házat, ahonnan az erkélyes szobából kitűnő rálátás nyílt az udvarra.

És a jelentésekből mik derülnek ki: összeesküvés-elméleteket írtak le, vagy – németek lévén –minden apró részletre kiterjedt a figyelmük?

A Stasi hihetetlenül paranoiás és precíz volt. Ha a megfigyelt személy véletlenül összeismerkedett egy családdal, vagy találkozott egy nyugatnémet rokonával és délután a lakóautóban lehúzott függönyök mögött sziesztáztak, akkor a jelentésben az állt, hogy valószínűleg kémüzeneteket közvetítettek. Vagy vegyük a másik alapesetet, amikor NDK-s lányok jöttek össze NSZK-s fiúkkal, ami elég gyakori volt, hiszen előbbieknek nem volt elég pénzük, utóbbiak pedig tudták, hogy szállásért vagy étkezésért cserébe sok mindenre hajlandóak az amúgy is szabadosabb szocialista nevelésben részesült hajadonok.

Megérkeztek vonattal Budapestig, a Margitszigeten hálózsákban aludtak a szabad ég alatt, aztán stoppal lementek a Balatonra. Ha megismerkedtek NSZK-s fiúkkal, akkor a Stasi rögtön azt feltételezte, hogy illegálisan akarják majd elhagyni Magyarországot Ausztria felé. Kapásból kriminalizáltak mindent, és arra gyanakodtak, hogy honfitársuk az NDK iparfejlesztési eredményeit adja át éppen, vagy tiltott irodalmat terjeszt. De rengeteg olyan jelentés is van, amelyben csak az szerepel - méghozzá percre pontosan -, hogy: a család reggelizik, a család elindul a strandra, a gyerekek a vízben pancsolnak, a család ebédel, satöbbi.

A kelet-német turisták egyáltalán nem gyanakodtak, hogy a baráti Magyarországon is célszeméllyé válhatnak?

Gondoljon bele, hogy elmegy a barnaszénfűtés miatt mindenhol szürke országából egy olyan külföldi tó partjára, ahol egész nyáron vadul süt a nap, mindenhol gyönyörű muskátlik virítanak, patakokban folyik az őszibarack és a dinnye, olcsó a sör és a lángos. Ahhoz képest, ahonnan jön, nyugati gazdagság van és egy nagyobb szabadság érzete. Minden honfitárs szinte barát.

Miért fogna gyanút bárki is, hogy strandolás közben is árgus szemekkel figyeli a Stasi? Az a levéltáros hölgy, aki nekem Berlinben összekészítette az anyagokat, mint egykori NDK-s, rengeteget járt a Balatonra nyaralni. Elismerte, hogy soha, még csak meg sem fordult a fejében, hogy ott ólálkodik körülötte a titkosszolgálat. Őszintén megdöbbent azon, amit a levéltárban feltártunk. Kizárólag azok tudták, mi zajlik a Balatonon, akik maguk is a rendőrségnél, néphadseregnél, vagy a Stasi-nál dolgoztak. Róluk nem egy olyan jelentés van, amely arra utal, hogy próbálták kijátszani a besúgókat.

Nyomon követhető, hogy mi történt azokkal, akiknek a balatoni kalandjairól jelentett a Stasi? Esetleg börtönbüntetés is kikerekedett némelyikből?

Ilyet nem találtam a levéltári kutatásaim során. A legtöbb esetben tiltott határátlépés miatt már Magyarországon elfogja a határőrség az illetőt, vizsgálati fogságba kerül az adott megyeszékhelyen, majd Budapestre szállítják, 30 nap alatt lefolytatják az eljárást, és utána az összes iratot átadják az NDK állambiztonsági képviselőinek. Innen, vagy menetrend szerinti repülőgépjárattal, vagy ’89 nyarán már külön géppel vittek mindenkit Kelet-Berlinbe, ahol szintén vizsgálati fogságba kerültek, és elkezdődik az a nagyon kemény tortúra, amit a Mások élete, vagy a Mi vagyunk a nép című filmekben láthattuk.

Számtalan dráma nyomon követhető azonban a jelentésekből, anélkül, hogy konkrétan lecsaptak volna a célszemélyekre. Az egyik történet, amitől ma is kiráz a hideg, egy NDK-s orvos házaspár esete, akik ’61 júliusában az NSZK-ban voltak szakmai kongresszuson, amikor meghallották, hogy épül a berlini fal. A feleség hazaszaladt a kisfiukért, de visszamenni már nem tudott. A következő találkozásuk 1965-ben volt Siófokon, egy szállodában, amit levelek útján, titokban szerveztek meg. Ám a magyar elhárítás felfedezte, és egy hazánkban élő német ügynök - aki „Ilonka” fedőnéven dolgozott Siófokon, mint idegenvezető - jelentett a történtekről a tartótisztjének, és így jutott el a magyar állambiztonságtól az infó a Stasi siófoki képviselőjéhez.

De jelentett róluk a hotelportás is, akinek az asszisztálásával lehallgató berendezést szereltek a házaspár hotelszobájába. Ott többek között arról beszélnek, hogy a férj kicsempészi őket az autójában, ám erről szerencséjükre végül letettek. Ennek ellenére apu kocsiját az utolsó szögig szétszedik a határon. Miután a nő hazautazik a gyerekkel, négy orvos kollégája dolgozik rá a Stasi-nak, plusz még két szomszéd is figyeli a lépcsőházukban.

Folyamatosan leveleznek a férjével, amit innentől kezdve nagyon aktívan ellenőriznek a szolgálatok. Még kétszer találkoznak a Balatonnál, de a harmadiknál apu kimenti magát és ebből anyu rájön, hogy valószínűleg az NSZK-ban már új családja van a férjének. Pedig ő hosszú évekig éppen azért nem építette az orvosi karrierjét, hogy valamikor csak sikerül majd átjutnia hozzá. Belebetegszik a hírbe és nem sokkal később meg is hal.

Mikortól kezdve látszik, hogy a rendszerváltás menthetetlenül elmossa a magyar és a kelet-német titkosszolgálatok gyümölcsöző kapcsolatát?

A szovjet rendszer megingásával párhuzamosan erősödött a Stasi paranoiája, így a  80-as évek elejétől olykor napi 30-40 „megrendelést” is benyújtottak a magyar kollégáknak, akiknek addigra már minden idejét a demokratikus ellenzék kötötte le. Egy idő után elegük lett, és - a Stasi magyarországi csoportvezetőjéhez is eljutott belső levelezés szerint - egyszerűen minimalizálták az információszolgáltatást. Saját Magyarországi ügynökeiket persze továbbra is mozgatták a németek.

Egyikük, egy Pécsett fogorvosnak tanult NDK-s nő volt, aki magyar férfihez ment feleségül, és Beremenden telepedett le. A határőrségnek többször tolmácsolt, aztán később megkereste a titkosszolgálat, hogy jelentse, ha gyanús dolgokat tapasztal a határszakaszon. Gyerekei születnek, praktizál, és közben folyamatosan jelent. Mikor elválik és az osztrák határ melletti Zsirára költözik, egyik beszámolójában, úgy ’88 nyarának végén megemlíti, hogy a falubeliek szerint le fogják bontani a vasfüggönyt, és bár ennek nyomait nem látni, bizonyos őrbódék eltűntek a határsávról. Tőle hallja először a Stasi, hogy valami készül az osztrák-magyar határon.

A többit tudjuk: páneurópai piknik, szeptemberi határnyitás, a Berlini fal leomlása… Mikor Szűrös Mátyás kikiáltja a köztársaságot, még Budapesten vannak a főállású ügynökeik, hogy előkészítsék a munkaterveket többek között a ’90-es balatoni vakációra.

Volt, aki függetlenségre, vagy szakmai fejlődésre vágyva, más pusztán világot látni ment. Az NDK-beli munkavállalást egy 1967-ben kötött államközi egyezmény, a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződés tette lehetővé: A Magas Szerződő Felek a baráti együttműködés alapján…, a nemzetközi szocialista munkamegosztás alapelveivel összhangban… megvalósítják a termelés kooperációját és biztosítják a két állam népgazdaságának közeledését.

Az ízetlen, száraz szófordulatok gyűjteménye azonban csak a felszín, mely alatt rengeteg egyéni élmény, emlék, kudarc és siker rejtőzik. A zalaegerszegi Molnár Attila például motorért indult, de feleséget is hozott magának.

– A hatvanas-hetvenes években több ezer magyar dolgozott az NDK-ban – bocsátotta előre a férfi, aki 95 társával együtt a 68-as második etapban indult útnak Zalaegerszegről. Jó sorsa Halle-ba, a hosszú nevű VEB Bckereimaschienenwerke-be, azaz sütőipari gépgyárba vetette. – Lakatosként kezdtem, majd targoncavezető lettem. Összesen 3 évet töltöttem kint, közben megismertem Eva Dauster-t, aki akkor ápolóképzőben tanult – ma pedig a feleségem.

Pedig Molnár Attila igazából csak egy MZ Trophy motorkerékpárért ment, amiről a legtöbb fiatalember álmodozott akkoriban. Az itthoni 6 forintos órabérből beláthatatlan időtávban tudta volna csak megvenni, ám miután látta, hogy az NDK-ból sokan a vágyott vasparipával tértek haza, úgy döntött, ő is szerencsét próbál. Havi 7-800 márkás fizetéséből, s némi vállalati hitelből, ha nem is egyik napról a másikra, de hamar meg tudta vásárolni az áhított gépet. Azóta is a régi keletnémet motorok szenvedélyes gyűjtője.

Egyébként abban az időben egy német márka 4,40 forint volt, éppen annyi, amennyibe nálunk egy doboz Fecske cigaretta került. Az alapvető kereseti viszonyok a pénz nagyobb vásárlóértéke miatt több szempontból is jobban alakultak ott, mint idehaza. Egy Practica fényképezőgépet például már egy havi keresetből meg lehetett venni.

– Túlórával kerestem 1200 márkát is, ami annyi pénz volt, hogy nem lehetett elkölteni – magyarázta. – A jelenség oka a kínálatban is keresendő. Sorba kellett állni a gyümölcsért, krumpliért, de komolyabb dolgokért is: míg Magyarországon 7 évbe telt egy új Trabant, addig az NDK-ban 15-öt is várni kellett rá.

A férfi mégsem ezért jött haza – hanem mert a rendszer túl szigorú volt. Egyszer csupán azért vitték be a rendőrök, mert Rolling Stones-pólót hordott…

A nagykanizsai Bodnár László pár hónap megszakítással 6 évig, 1971-től 74-ig, majd 75-től 78-ig élt keletnémet barátainknál. Ő is ott ismerte meg élete párját, Pál Györgyit, akivel egy gyárban dolgoztak. A férfi Miskolcról, Györgyi pedig Nagykanizsáról, az Izzóból utazott ki.

– Amikor olvastam az NDK-s munkalehetőségről szóló hirdetést, rögtön arra gondoltam, hú, milyen jó lenne külföldön dolgozni – emlékezett vissza utóbbi, akit ma már természetesen Bodnár Lászlónénak hívnak. – Ugyanolyan céghez kerültem, mint az Izzó, csak ott nem villanykörték készültek, hanem fénycsövek. A munka tehát nem volt új – bezzeg az élet! A szülőktől messze kerültünk, s óriási szabadság szakadt az ölünkbe.

– Így van, ha valamit elrontottunk, a magunk kárán okulhattunk – vette át a szót férje. – Én az idő alatt tanultam meg főzni (például töltött káposztát), mosni, vasalni, a pénzt beosztani – havonta 5-600 márka mindig megmaradt. Az ott összegyűjtött pénzből tudtuk aztán itt, Magyarországon megvenni mostani házunkat.

Györgyi hozzátette: tény, hogy sok mindent nem lehetett kapni (például Bac sprayt, Amo szappant, téliszalámit innét vittek ki a magyarok, aminek ott igencsak örültek), de viszonylagos létbiztonságban élhettek, s ingyen volt a gyógyszer. A Karl-Marx Stadtban (ma Chemnitz) töltött évek emlékét dossziéra való régi dokumentum, fotográfia, s számos söröskorsó őrzi.

Bodnár László azt mondta: a munkaerő-csereegyezmény valódi okáról egyébként csak sejtéseik vannak. Többek közt arról is szólt a fáma: így akarták pótolni a háború során kiesett férfiakat, illetve a keletnémet államot a szovjet típusú társadalmi berendezkedés miatt elhagyó rengeteg fiatalt.

A textilipar egyik fellegvárának számító Premnitzben találta meg számítását az ugyancsak nagykanizsai Horváth Alajos, aki szándéka ellenére került oda.

– 1969-ben dacból mentem ki, mert akkori munkahelyemen, a Kisalföldi Gépgyárban, Győrben nem engedtek el Iránba (ami elit helynek számított, nagyon jó fizetéssel), mindenféle ürügyet kitaláltak – merthogy eredetileg ott akartam munkát vállalni – magyarázta. – Közben jött egy barátom, aki újságolta, hogy az NDK-ba megy melózni. Nosza, nekem se kellett több, jelentkeztem, és sikerült. Karbantartóként dolgoztam a vegyi műszálgyárban (VEB Chemiefaserwerk) – jobb lett volna Irán, de visszatekintve, így se volt rossz. Miután lejárt az időm, hazajöttem, s bár másfél évre külszerelőként később még visszatértem, nem bírtam kint maradni.

A férfi az NDK-ban zenészvizsgát is tett, amivel legálisan muzsikálhatott különböző vendéglátóhelyeken. Máig vigyázza gitárját, s azt az orsós Unitra magnetofont, amit ott vásárolt. Utóbbi meglepő módon még mindig működőképes.

De hol van már az NDK?

A gyár, ahol Horváth Alajos egykoron dolgozott, már nem áll, emlékét csak az utcanév őrzi. Az üzemi épületekből is alig pár dacol az idővel. A panelházak pedig, ahol a dolgozók laktak, ürességtől konganak.

Az egykori pezsgés már a múlté.

OLDALTÖRÉS: Közelítve a nyugatihoz

Közelítve a nyugatihoz (Horváth-Balogh Attila jegyzete)

Húsz évvel ezelőtt, Németország újraegyesülésekor Helmut Kohl akkori kancellár 5 éven belül nyugati életszínvonalat ígért a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak. Ez ugyan máig nem következett be, de a neves IFO gazdaságkutató intézet most elkészült felmérése szerint a volt keletnémet állam lassan- lassan több mutatóban is felzárkózik a nyugati országrészhez. Igazán nagy fejlődést a bérek, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a közművelődés terén lehet kimutatni. A fizetések elérik a nyugatnémet átlag több, mint 80 százalékát, miközben a mindennapi kiadások olcsóbban megúszhatók. Az egy háztartásban megtakarított összeg megháromszorózodott az elmúlt két évtizedben, a vagyonosodás mértéke azonban jócskán elmarad ettől. Aztán előrelépés érzékelhető a termelékenység terén is. Míg 1000 euró értékű termék előállításához korábban 77 órányi munka szükségeltetett, addig ma 29 is elég. Ezzel együtt persze, bőven van hova fejlődni, s az újraegyesítés majd csak akkor válik teljessé, ha a különbségek Keleten és nyugaton is közel egy szinten lesznek. Arra pedig még kicsit várni kell. Addig is: világ körüli turnéja keretében jövőre Budapestre jön a Pink Floyd, mely ezúttal is – mint már annyiszor – a kelet-nyugati megosztottság örökérvényű jelképét, a berlini falat idézi meg slágerével. Azt az építményt, mely a keleti oldal lakóinak egy, a korábbihoz képest merőben új gazdasági berendezkedést, ideológiát és állami mechanizmust jelentett. A még keletebbről jött munkavállalóknak – például nekünk, magyaroknak – pedig magát a Paradicsomot.

OLDALTÖRÉS: Közelítve a nyugatihoz

Közelítve a nyugatihoz (Horváth-Balogh Attila jegyzete)

Húsz évvel ezelőtt, Németország újraegyesülésekor Helmut Kohl akkori kancellár 5 éven belül nyugati életszínvonalat ígért a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak. Ez ugyan máig nem következett be, de a neves IFO gazdaságkutató intézet most elkészült felmérése szerint a volt keletnémet állam lassan- lassan több mutatóban is felzárkózik a nyugati országrészhez. Igazán nagy fejlődést a bérek, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a közművelődés terén lehet kimutatni. A fizetések elérik a nyugatnémet átlag több, mint 80 százalékát, miközben a mindennapi kiadások olcsóbban megúszhatók. Az egy háztartásban megtakarított összeg megháromszorózodott az elmúlt két évtizedben, a vagyonosodás mértéke azonban jócskán elmarad ettől. Aztán előrelépés érzékelhető a termelékenység terén is. Míg 1000 euró értékű termék előállításához korábban 77 órányi munka szükségeltetett, addig ma 29 is elég. Ezzel együtt persze, bőven van hova fejlődni, s az újraegyesítés majd csak akkor válik teljessé, ha a különbségek Keleten és nyugaton is közel egy szinten lesznek. Arra pedig még kicsit várni kell. Addig is: világ körüli turnéja keretében jövőre Budapestre jön a Pink Floyd, mely ezúttal is – mint már annyiszor – a kelet-nyugati megosztottság örökérvényű jelképét, a berlini falat idézi meg slágerével. Azt az építményt, mely a keleti oldal lakóinak egy, a korábbihoz képest merőben új gazdasági berendezkedést, ideológiát és állami mechanizmust jelentett. A még keletebbről jött munkavállalóknak – például nekünk, magyaroknak – pedig magát a Paradicsomot.

Közelítve a nyugatihoz (Horváth-Balogh Attila jegyzete)

Húsz évvel ezelőtt, Németország újraegyesülésekor Helmut Kohl akkori kancellár 5 éven belül nyugati életszínvonalat ígért a Német Demokratikus Köztársaság lakóinak. Ez ugyan máig nem következett be, de a neves IFO gazdaságkutató intézet most elkészült felmérése szerint a volt keletnémet állam lassan- lassan több mutatóban is felzárkózik a nyugati országrészhez. Igazán nagy fejlődést a bérek, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás és a közművelődés terén lehet kimutatni. A fizetések elérik a nyugatnémet átlag több, mint 80 százalékát, miközben a mindennapi kiadások olcsóbban megúszhatók. Az egy háztartásban megtakarított összeg megháromszorózodott az elmúlt két évtizedben, a vagyonosodás mértéke azonban jócskán elmarad ettől. Aztán előrelépés érzékelhető a termelékenység terén is. Míg 1000 euró értékű termék előállításához korábban 77 órányi munka szükségeltetett, addig ma 29 is elég. Ezzel együtt persze, bőven van hova fejlődni, s az újraegyesítés majd csak akkor válik teljessé, ha a különbségek Keleten és nyugaton is közel egy szinten lesznek. Arra pedig még kicsit várni kell. Addig is: világ körüli turnéja keretében jövőre Budapestre jön a Pink Floyd, mely ezúttal is – mint már annyiszor – a kelet-nyugati megosztottság örökérvényű jelképét, a berlini falat idézi meg slágerével. Azt az építményt, mely a keleti oldal lakóinak egy, a korábbihoz képest merőben új gazdasági berendezkedést, ideológiát és állami mechanizmust jelentett. A még keletebbről jött munkavállalóknak – például nekünk, magyaroknak – pedig magát a Paradicsomot.

Zala megyei Hírportál

2010. 09. 19.

Az NDK létrejötte[szerkesztés]

A Szovjetunió és a nyugati szövetségesek 1945 májusában győzelmet arattak a Harmadik Birodalom fölött. Németország ⅔-a nyugati, ⅓-a szovjet ellenőrzés alá került, az országot a négy szövetséges nagyhatalom megszállási övezetekre osztotta. A szovjetek átadták az ellenőrzést a nyugati szövetségeseknek Berlin nyugati városrészei fölött, míg az amerikai és brit csapatokat Türingiában és Osztfáliában váltották fel a szovjetek.

1946-ban a keleti szektorban szovjet nyomásra Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) és Németország Kommunista Pártja (KPD) kimondta az egyesülést. Megalakult a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP), melynek vezetéséből kiszorították a nyugati szemléletű baloldaliakat. A párt teljes egészében a szovjetekhez hű kommunisták befolyása alá került.

1947-ig a nyugati szövetségesek fokozatosan egységesítették saját megszállási övezeteiket. A Szovjetuniónak azonban nem volt érdeke, hogy Európában újból egy egységes – immáron a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó – Németország jelenjen meg, ezért saját megszállási övezetét elzárta a nyugati típusú változások elől. A belnémet határon fokozatosan kiépült a műszaki zár, a vasfüggöny.

1948. június 2-án nyugati megszállási övezeteikben valutareformot vezettek be (német márka; DM). A szovjetek erre való válaszként keleten saját valutát adtak ki. (keleti márka; OM). Június 24-én Nyugat-Berlinben is bevezették a német márkát, mire válaszul a szovjet hatóságok blokád alá vették Nyugat-Berlin szárazföldi határait. Céljuk az volt, hogy a nyugati hatalmakat rábírják a Berlinből való kivonulásra. A szovjetek végül 1949 májusában oldották fel Nyugat-Berlin blokádját. A keleti blokkban összeült a 3. Német Népi Kongresszus, amely elfogadta a szovjet mintára készült „népi demokratikus” német alkotmányt. Ezzel párhuzamosan Nyugat-Németországban megalakult a Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK).

Kelet-Berlinben 1949. október 7-én a szocialista országok diplomáciai testületei és újságírók előtt egy rendkívül visszafogott ceremónia keretében bemutatták az új állam nevét, alkotmányát, zászlaját és címerét. Az új állam fővárosaként Kelet-Berlint jelölték ki. Ezzel az aktussal a Német Demokratikus Köztársaság megalapíttatott, Németországot hivatalosan is két elkülönült államra osztották.

A hidegháború kezdetétől a falig[szerkesztés]

1950-ben Walter Ulbricht lett az NSZEP első titkára. Megalapították az Állambiztonsági Minisztériumot („Ministerium für Staatssicherheit”, a köznyelvben elterjedő neve „Stasi”), mely a külföldi hírszerzés és kémelhárítás mellett a „belső ellenség” elleni harcot is feladatául kapta. Október 15-én választásokat tartottak. A választásokon csak az ún. „egységlistára” lehetett szavazni, melyen az NSZEP jelöltjei mellett más pártok jelöltjei is szerepeltek. (Az NDK-ban a náci párton kívül egyetlen más pártot sem tiltottak be. A jobboldali pártok működését engedélyezték, de természetesen erős kontroll alatt álltak.) A választásokon az egységlista 99,3%-os győzelmet aratott. A következő évben szovjet mintára elindult az első ötéves terv. A tervben nagy hangsúlyt fektettek a háborúban elpusztult nehézipari termelés újraindítására és dinamizálására.

1952-ben Sztálin felajánlotta a két Németország egyesítését, azzal a feltétellel, hogy az egyesített Németország független lesz. Ám az ajánlatot a nyugati hatalmak taktikusan elutasították, főként amiatt, mivel a Szovjetunió nem volt hajlandó beleegyezni egy szabad "össznémet" választásba. Ez évben kezdődtek az államosítások. Az ipari üzemek mindegyike ún. népi tulajdonba került. Júniusban elkezdődött a mezőgazdasági üzemek kollektivizálása, a helyi parasztság sok helyütt erőszakos megfélemlítése. A két folyamat eredményeként minden addiginál több menekült özönlött át a még nyitott berlini belnémet határon.

Sztálin halála után az NDK lakossága enyhülést és politikai nyitást várt. 1953 májusában azonban a szocialista üzemekben emelték a munkanormát. A túlhajszolt iram, kevés szabadidő, rendkívül rossz élet- és munkakörülmények miatt ez társadalmi robbanáshoz vezetett. Az NDK nagyvárosaiban felkelések törtek ki, melyet csak a szovjet Vörös Hadsereg segítségével tudtak leverni. Az eset után az NSZEP látszólagos önkritikát gyakorolt és az életszínvonal emelését igyekezett elérni.^[2]

Miután 1955. május 9-én az NSZK tagja lett a NATO-nak, a Szovjetunió és az európai szocialista országok május 14-én aláírták a Varsói Szerződést, amelynek az NDK is tagja lett. A Német Népi Kamara második választásán az egységlista 99,46%-os győzelmet aratott. Egy év múlva Szovjetunió elismerte az NDK önállóságát és jelképesen megszüntette az NDK-ban a megszálló hatóság szerepét betöltő legfelsőbb komisszári posztot.

A keletnémet televízió rendszeres adása 1955-ben kezdődött. Az NDK a lakosság egyre növekvő nyugatra vándorlása ellen új utazási törvényt vezetett be. 1956-ban az SZKP XX. kongresszusán elhangzottaknak megfelelően az NDK-ban is elkezdődik a sztálinisták háttérbe szorítása. Stalinstadtot (~„Sztálinváros”) átkeresztelték Eisenhüttenstadttá (~„Vaskohóváros”). Még ebben az évben, 1956. március 1-jén megalakult a Nemzeti Néphadsereg (Nationale Volksarmee, NVA), amely az ország területi épségét volt hivatott védeni és érdekeit szolgálni.

A berlini belnémet határ kérdése egyre súlyosabb feszültségeket szült a keleti és a nyugati világ között. Hruscsov megfenyegette a nyugati blokkot, hogy a berlini belnémet határ ellenőrzését a Berlin-kérdésben radikális álláspontot képviselő NDK-vezetésre ruházza át. 1958 októberében a Német Népi Kamara harmadik választásán az egységlista 99,71%-os győzelmet aratott. A választások után a mezőgazdasági kollektivizálás újabb hulláma indult el.

1961. augusztus 13-án az NDK kormányának utasítására Nyugat-Berlint műszaki zárral vették körül, hogy az NDK lakosságának nyugatra szökését megakadályozzák. A köznyelvben a létesítmény a berlini fal („Berliner Mauer”) néven vált ismertté, hivatalos neve Antifasiszta Védősánc („Antifaschistischer Schutzwall”) volt. A Fal megépítését az NDK a nyugati kémtevékenység megélénkülésével indokolta. A belnémet határon a keletnémet határőrség lőparancsot kapott („Schussbefehl”), ami határvillongásokhoz és halálos áldozatokhoz vezetett. Az országból történő elszökést vagy annak kísérletét külön büntetőjogi kategóriaként kriminalizálták („Republikflucht”), ami az érintettekre nézve súlyos későbbi joghátrányokkal is járt.

Stabilizáció és enyhülés[szerkesztés]

A hatvanas évek az NDK konszolidációjának évtizede. A lakosság életszínvonala lassan javulni kezdett és hozzáláttak a városokban még mindig éktelenkedő háborús romok eltakarításához is. A zaklatott ötvenes évek utáni két évtized a lassú enyhülés időszaka.
Fokozatosan enyhült a szomszédos országok németellenes érzülete is és az NDK a Szovjetunió alárendelt szövetségeseként betagozódott a hidegháborús világrendbe.

 

Erich Honecker az NDK államfője 1971 és 1989 között

1964-ben a szovjet vezetés rávette az NSZEP-et, hogy enyhítsenek az üzemek központi ellenőrzésén. Az üzemek nagyobb önállósága javított az ellátáson és az életszínvonal emelkedését hozta, ami azonban még így is jócskán elmaradt a nyugatitól. Az evangélikus egyház és a kommunista párt közötti enyhülés jeleként 1964-től lehetségessé vált a fegyver nélküli katonai szolgálat. Rheinsbergben 1965-ben megkezdte működését az első atomerőmű. Új állampolgársági törvény lépett életbe 1967-ben. Az NDK többé nem ismerte el a német állampolgárság létét, csak az NDK-állampolgárságot.

1968. áprilisban az NDK polgárainak 94,5%-a szavazta meg az új alkotmányt, melyben kimondatott az NSZEP vezető szerepe és az NDK-t a „német nemzet szocialista államaként” határozták meg. 1970-ben Walter Ulbricht, az NSZEP vezetője „egészségügyi okokból” bejelentette visszavonulását a politikától. Az új vezető Erich Honecker lett.

1971-re enyhült a Berlin körüli fagyos hangulat is. A négy megszálló hatalom szerződést kötött Nyugat-Berlin szárazföldi megközelítéséről. A Hamburg és a Hannover felé vezető autópályákat tranzitútnak nevezték ki, melyen keresztül a nyugati hatalmak konvojai az NDK-n keresztülhajtva érhették el Nyugat-Berlint. Cserébe a nyugati hatalmak elismerték az NDK szuverenitását saját határai fölött. A szerződés után az NDK csökkentette a határzóna szélességét de a szökevényeket automatikusan lelövő berendezéseket telepített. A hetvenes évek elejétől kezdődően az NDK egyre nagyobb figyelmet fordított polgárainak életszínvonal-emelésére. Ennek jegyében nagyszabású lakásépítési programok indultak, míg a belvárosokból eltakarították a még meglévő háborús maradványokat. 1972-ben az elszigeteltségből való kitörés érdekében az NDK 20 nem szocialista országgal vette fel a diplomáciai kapcsolatokat (közöttük Iránnal, Ausztriával, Svédországgal és az Egyesült Államokkal). 1973-ban az NDK az ENSZ tagja lesz és először érkezhetnek nyugatnémet újságírók az NDK-ba.

1975-ben barátsági szerződés született a Szovjetunió és az NDK között, amely a szovjet függés megszilárdításához vezetett. Egy évvel később Wolf Biermannt, az NDK egyik legnépszerűbb könnyűzenészét megfosztották állampolgárságától. Biermann nyugati előadókörúton volt, de művészetét károsnak ítélte meg a politika. Biermann – állampolgárság híján – nem tudott hazatérni, ami hatalmas felháborodást váltott ki az NDK közvéleményében.

1970-től az NDK számos nyugati kereskedelmi banktól vett fel hiteleket, hogy polgárai számára nehezen előállítható cikkeket vásároljon. Ez a folyamat az NDK pénzügyi kiürülésének kezdete.

Mélyülő válság[szerkesztés]

 

Az NDK parlamentjének épülete, (Berlin, 1977)

1980-tól kezdve az NDK súlyos pénzügyi válsága egyre többször hiúsította meg a nagyberuházásokat.

 

Berlini utcakép 1983-ból

1981-ben az NDK először vett fel hitelt hitelkamatainak fedezésére. 1983-ban Bajorország nyújtott óriáskölcsönt az NDK-nak. Cserébe az NDK eltávolította a belnémet határon a menekülőket lelövő berendezéseit és megkönnyítette az NSZK-polgárok keletre utazását.

1984-ben 40 000(!) NDK polgár települt át nyugatra. Nagy többségük idős ember, akiknek a nyugdíját nem tudta/akarta kifizetni a keletnémet rendszer, ezért engedélyezték a kivándorlásukat. 1985-től kezdődően az NDK politikai vezetése egyre inkább elszigetelődött a keleti blokkon belül is, mivel a Szovjetunióban hatalomra került Mihail Gorbacsov. A peresztrojka és glasznoszty jelszavak felrázták az NDK fásult közvéleményét, de az NDK pártvezetésében szkeptikusan fogadták Gorbacsov reformlépéseit. 1985 és '89 között igen hűvössé vált a viszony a reformpárti szovjet és a konzervatív kommunista NDK-vezetés között. 1988-ban Honecker maga nyilvánította ki, hogy ellenzi és ezért nem is követi a Szovjetunió reformpolitikáját.

1988. január 17-én a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht emlékére rendezett gyűlésen a tüntetők a baloldali gondolkodók egy idézetét tartották magasba („A szabadság mindig a másként gondolkodók szabadsága”), mire a biztonsági erők beavatkoztak és nyugati TV-stábok kamerái előtt több tüntetőt összevertek. Az eset nagy felháborodást váltott ki nyugaton.

Az NDK összeomlása[szerkesztés]

1989-re az NDK a teljes pénzügyi összeomlás küszöbére került. Ez év májusában az NDK polgárai bemásztak az NSZK budapesti, prágai és varsói nagykövetségeire, ott menekültstátuszért folyamodnak. Eközben a helyhatósági választásokon az egységes lista 98,85%-os győzelmet aratott. A rendszer bírálói az eredmény meghamisításáról beszéltek. Több városban a rendőrség oszlatta fel a választások meghamisítása ellen demonstrálókat. Gorbacsov megtiltotta, hogy a Szovjet Hadsereg egységei a rend helyreállításában részt vegyenek.

1989. augusztus 19-én, az osztrák-magyar határon megrendezték a páneurópai pikniket. Az eseményt kihasználva sok Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. Augusztus 23-án a budapesti NSZK-nagykövetségre menekült NDK-polgárok szabadon elutazhattak az NSZK-ba.

Szeptember 4-én Lipcsében tömegtüntetések kezdődtek. Szeptember 10-én, vasárnap este Horn Gyula magyar külügyminiszter A Hét című tévéműsorban bejelentette: „Az itt-tartózkodó NDK állampolgárok saját, tehát NDK úti okmánnyal eltávozhatnak abba az országba, amely befogadja őket. Ez 0 órától lép érvénybe.” Már éjfélkor több ezer NDK-polgár hagyta el Magyarországot a hegyeshalmi határátkelőnél. A magyar politikai vezetés az NDK-vezetéssel való egyeztetés nélkül hozta meg döntését. 1989. szeptember 30-án a varsói NSZK-követségre bejutott keletnémet polgárok szintén szabadon elutazhattak nyugatra.

Október 1-jén háromoldalú egyeztetések után a prágai NSZK-követségekre bejutott keletnémet állampolgárok az NDK-n keresztül utazhattak nyugatra. Számukra az NDK vonatszerelvényt küldött Prágába, amely Drezdán és Lipcsén keresztül az NSZK-ba vitte a kivándorlókat. A vonatra Drezdában több ezer NDK-polgár akar feljutni, amit a biztonsági erők megakadályoznak. A drezdai pályaudvar környékén súlyos zavargások törtek ki. Október 7-én Gorbacsov az NDK 40. születésnapján Berlinbe látogatott. Nyitott autóját óriási tömeg kísérte az utcán. Gorbacsov a tömeg felbuzdulásától áthatva eltette előre megírt szónoklatát és rögtönzött beszédben arra ösztönözte az NSZEP vezetését, hogy tegye meg a szükséges reformlépéseket.

1989. október 9-én 70 000 ember reformokért tüntetett Lipcsében. A demonstrációk követelései között már nem az utazási reform sürgetése, hanem a kommunista rendszer reformja volt a leghangsúlyosabb. Október 18-án Erich Honecker minden hivataláról lemondott és visszavonult a politikától. Az NDK vezetője Egon Krenz lett. November 4-én Kelet-Berlinben egymillió ember részvételével utazási szabadságért és az NDK berendezkedésének reformjáért tüntettek. Az NDK pártvezetése a diplomáciai és tömegnyomás hatására utazási könnyítésekről döntött november 9-én. A döntést este egy élőben közvetített sajtótájékoztatón Günter Schabowski ismertette. A sajtótájékoztató után egy olasz újságíró még futó kamerák előtt megkérdezte, hogy mikortól érvényes a döntés. Schabowski azonban ekkorra már eltette a szemüvegét. Pár másodpercig tanácstalanul forgatta papírjait, majd a következő választ adta: „Nos… Szerintem azonnal hatályba lép… Igen, azonnal.” A tévék előtt ülő NDK-polgárok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé, ahol egy órán belül hatalmasra nőtt a tömeg. Mivel a határozat elvileg csak éjféltől lépett életbe, a határőrséget még nem tájékoztatták. A határátkelőknél a feszültség egyre nőtt, a nép a „visszajövünk, visszajövünk” skandálása mellett követelte az átkelők megnyitását. A határállomások parancsnokait utasították, hogy a leghangosabban követelőzőket engedjék ki az NDK-ból, de igazolványukba tegyenek a visszatérésüket megtiltó pecsétet. A tömegnyomás azonban odáig fokozódott, hogy 23 órakor a Bornholmer Strasse átkelőnél megszüntették az útlevelek ellenőrzését, felnyittatták a sorompókat és átengedték a tömeget. A mindkét oldalról érkező németek vésőkkel, csákányokkal, markológépekkel és puszta kézzel kezdtek hozzá a Fal lerombolásához.

Út az egységes Németországig[szerkesztés]

 

Katonai Trabant

 

40 éves az NDK (1989)

1989. november 13-án Hans Modrowot választották az NDK miniszterelnökévé. Gorbacsov ugyanezen a napon kijelentette, hogy az egységes Németország létrejötte német belügy. November 23-án Helmut Kohl nyugatnémet kancellár javaslatot tett egy NDK-NSZK konföderáció megalapítására. Beszédében a két állam egyesülését az európai integráción belül képzelte el. 1989 decemberében törölték az NDK alkotmányából az NSZEP vezető szerepét. Egon Krenz megvált minden hivatalától. Az NDK új vezetője Manfred Gerlach lett. December 7-én elkezdődtek a kerekasztal-egyeztetések az NSZEP és az ellenzék között. Az ellenzék demokratikus választásokat követelt. December 11-én Gregor Gysi lett az NSZEP vezetője. Az NSZEP nevet változtatott, új neve Demokratikus Szocializmus Pártja lett.

1990 januárjától kezdve a még zajló tüntetések fő jelszava már a „Wir sind ein Volk!” (Egy nép vagyunk!) és a „Deutschland einig Vaterland” (Németország egységes haza – idézet az NDK himnuszából) volt. Az állambiztonsági szolgálat (Stasi) kelet-berlini központja előtt tüntettek január 15-én. 1990. február 14-én elkezdődtek a 4+2 egyeztetések. A két német állam, illetve a 2. világháború győztes hatalmainak vezetői egyeztették a német újraegyesítés feltételeit. A tárgyalások nehezen haladtak, mivel Franciaország nehezményezte egy nálánál nagyobb gazdaságú, népességű és „rovott múltú” állam megjelenését a Rajna túloldalán.

1990. március 18-án megrendezték az első demokratikus, valóban többpárti választásokat az NDK-ban. A választások a keletnémet CDU győzelmével végződtek. Lothar de Maiziére (CDU) kormányába belépett a keletnémet SPD is. 1990. március 18-án megkezdődtek a tárgyalások egy NSZK és NDK között létrejövő gazdasági, pénzügyi és szociális unióról. 1990. július 1-jén életbe lépett a gazdasági és pénzügyi unió a két német állam között. Megalakult a kárpótlási hivatal, melynek feladata, hogy az államosítások kárvallottjait kárpótolja és a még működő állami cégeket magánosítsa.

1990. augusztus 31-én megkötötték a szerződést a két német állam egyesüléséről. A szerződést mindkét állam parlamentje nagy többséggel fogadta el. 1990. október 3-án az NDK parlamentjének utolsó ülése, melyen összegezték az állam létezésének 40 évét, majd a keletnémet himnusz hangjaira bevonták az NDK zászlaját. Az NDK a Német Egység Napján 24:00 órakor megszűnt létezni, beolvadásával létrejött az egységes Németország válaszfalak nélkül.

Közigazgatás[szerkesztés]

A központi államhatalmat az NDK-ban már annak megalakulásától erős központosítás jellemezte. Az első, 1949-es alkotmány a közigazgatásban mégis egyfajta föderális rendszert alakított ki a következő egységekkel: Mecklenburg, Brandenburg, Szász-Anhalt, Türingia és Szászország. Az 1952-es közigazgatási reform azonban megszüntette ezeket az egységeket és 14 kerületet alakított ki. A városi és tartományi körzetek számát is megnövelték. 1958-ban a korábbi tartományokat formálisan is megszüntették. Kelet-Berlint 1961-ben a kerületi joggal ruházták fel. Az NDK megszűnéséig a következő kerületek álltak fenn:

 

Az NDK kerületei

Kerület	Terület	Körzetek	Községek
Rostock	7075 km²	10 tartományi körzet, 4 városi körzet	360
Neubrandenburg	10 948 km²	14 tartományi körzet, 1 városi körzet	492
Schwerin	8672 km²	10 tartományi körzet, 1 városi körzet	389
Potsdam	12 568 km²	15 tartományi körzet, 2 városi körzet	755
Frankfurt (Oder)	7186 km²	9 tartományi körzet, 3 városi körzet	438
Magdeburg	11 526 km²	19 tartományi körzet, 1 városi körzet	655
Cottbus	8262 km²	14 tartományi körzet, 1 városi körzet	574
Halle	8771 km²	20 tartományi körzet, 3 városi körzet	684
Lipcse	4966 km²	12 tartományi körzet, 1 városi körzet	422
Erfurt	7349 km²	13 tartományi körzet, 2 városi körzet	719
Drezda	6738 km²	15 tartományi körzet, 2 városi körzet	594
Karl-Marx-Város	6009 km²	21 tartományi körzet, 3 városi körzet	601
Gera	4004 km²	11 tartományi körzet, 2 városi körzet	528
Suhl	3856 km²	8 tartományi körzet, 1 városi körzet	358

Gazdasága[szerkesztés]

Az új kelet-német állam alig néhány évvel a második világháború befejezése után jött létre, ezért örökölte a háború pusztításait is, amelyek nagyon súlyosan érintették a keleti német tartományok infrastruktúráját és mezőgazdaságát egyaránt. Ráadásul az állam a Szovjetunió felé jóvátételt is kellett fizetnie. A háborús emberveszteség miatt nagy hiány volt szakmunkásokban, mezőgazdasági dolgozókban, értelmiségiekben, egyéb szakemberekben. Az állam lakossága a berlini fal megépüléséig további drasztikus veszteségen ment át, mert a kettéosztott Berlinen át százezrek hagyták el a keleti német területeket a rossz életkörülmények és a diktatúra miatt. A szovjet Vörös hadsereg ráadásul leszerelte a még megmaradt üzemeket és az eszközöket Oroszországba szállították.

Az 1950-es években az NDK főleg mezőgazdasági és ipari termékek formájában fizette a jóvátételt. Sztálin rendelkezésének megfelelően a németek elvesztették Alsó-Sziléziát, az ottani szénbányákat és a fontos Stettin (ma Szczecin) kikötőjét, amelyet Lengyelország kapott meg.

Mint szocialista ország az NDK is központi tervgazdálkodást folytatott, mint a Szovjetunió. Az ország 1950-ben tagja lett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának. 1985-re az állami vállalkozások (kollektívák) a nettó nemzeti jövedelem több mint 96%-át tették ki. Az áruk és szolgáltatások stabil árának biztosítása érdekében az állam az alapellátási költségek 80%-át fizette. A becslések szerint 1984-bem az egy főre jutó jövedelem 9 800 dollár volt (ez napjainkban már 22 600 dollárnak felel meg). 1976-ben a GDP átlagos éves növekedése 5% volt. Ezáltal az NDK számított a keleti blokk leggazdagabb országának egészen 1990-ig.

Az NDK jelentős exportot bonyolított le olyan termékekből, mint az autó, karóra, kamera, vadászpuska, írógép, stb. A Trabant márka az NDK státusz szimbóluma lett és mai napig nagy kultusz övezi. Ugyancsak népszerű volt a Wartburg autómárka.

Az 1960-as évekig nagy volt a hiány az NDK-ban olyan alapvető élelmiszerekből, mint kávé vagy a cukor. Sokan nyugati rokonok segítségével szerezték be az ilyen árukat, vagy pedig illegális úton, esetleg akkor, ha rendelkeztek külföldi valutával (elsősorban dollárral). Ezeket az árucikkeket gyakran rendelték postai úton pl. Dániából.

Az NDK kormánya politikai eszközökként használta fel a pénzt és az árakat, amely az alaptermékek és szolgáltatások széles köréhez nyújtott magas támogatási árat, amit ún. "második fizetési csomag"-nak hívtak. Az erőltetett termelési mechanizmus, a rossz gazdaságpolitika és egyéb okok végül kikezdték a kelet-német márka erejét, ezért a lakosság egyre inkább nyugat-német márkát igyekezett beszerezni. Idővel a kelet-német gazdaság erősen függött külföldi, többek között nyugat-német kölcsönöktől, mert a tőkeerőt csak az ottani fizetőeszköz jelentette.

Nyugati kommentárok kritizálták a kelet-német munkamorált is. Sokan ugyanis nagyon könnyen juthattak jól fizető állásokhoz, ha teljesítették a Német Szocialista Egységpárt elsődleges kritériumát, amely a párthoz való feltétlen hűséget jelentette. A hozzáértés vagy szakképzettség teljesen másodlagos szempontnak számított.

A munkaerő-, illetőleg szakemberhiány pótlására 1963-tól az NDK egy sor titkos nemzetközi megállapodást kötött, így a legkülönfélébb országokból szerzett be ideiglenes dolgozókat. 1989-ben több mint 100 ezer külföldi dolgozó volt az NDK-ban. A pótlás többek között Lengyelországból, Kubából, Angolából, Magyarországról, Észak-Vietnámból, Albániából és Mozambikból. Néhányan ezen munkások közül tartósan letelepedett az országban és az NDK

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Magyar–NDK munkaerőcsere keretében a Német Demokratikus Köztársaság fennállása alatt, jellemzően a hatvanas évek második felétől a nyolcvanas évek közepéig sok magyar fiatal élt és dolgozott a keletnémet államban szervezett formában. Ennek két formája létezett:

• 1967-ben Magyarország és az NDK államközi egyezményt kötött, aminek keretében 1967 és 1983 között több tízezer (egyes források szerint 30-40 ezer, mások szerint közel 50 ezer) magyar fiatal élt és dolgozott évekig Kelet-Németországban. Az egyezmény lehetőséget biztosított a keletnémet fiatalok magyarországi foglalkoztatására is, de ezt jóval kevesebb német vette igénybe.
• Több magyar vállalat végzett - elsősorban szerelési - munkákat az NDK-ban, amit kiküldött magyar dolgozókkal végeztetett el. Ilyen egykori vállalatok pl: Gyár és Gépszerelő, Hőtechnika, Kipszer, Hídépítő Vállalatok voltak.

A munkaerő csere folytán tartósan kint élő magyar fiatalok közül sokan vegyes (magyar-német) házasságot kötöttek. Egy részük a kiküldetése lejárta után kitelepült Kelet-Németországba, ők mára a Németországban élő magyar diaszpóra számottevő részét (mintegy 15 ezer fő) alkotják.^[1] Jelentős számban élnek ma is így kitelepült magyarok Berlin, Drezda, Chemnitz, Erfurt körzetében.

 

 

Egy kis történelem

Német Demokratikus Köztársaság

története érdekes érdemes olvasni és böngészni.

 

Tartalomjegyzék  [elrejtés]  1 Kortörténet 2 Élet és munkakörülmények az NDK-ban 2.1 Egyezményes dolgozók 2.2 Szerződéses dolgozók 3 Foglalkoztató vállalatok 3.1 Foglalkoztató vállalatok az NDK-ban 3.1.1 Drezda, Cottbus megyék 3.1.2 Karl Marx Stadt megye 3.1.3 Lipcse, Halle, Magdeburg megyék 3.1.4 Erfurt, Gera, Suhl megyék 3.1.5 Berlin és az északi megyék 3.2 Foglalkoztató vállalatok Magyarországon 4 Egykori NDK-sok mai közösségei 5 Dokumentumfilmek, publicisztikák 6 Lásd még 7 Hivatkozások és lábjegyzetek 8 Külső hivatkozások

Kortörténet

Magyarországon 1967-ben már terveztek gazdasági változtatásokat, ami később új gazdasági mechanizmus néven vált ismertté. Ennek következtében számított rá az akkori politikai vezetés, hogy a gazdaság átszervezése miatt munkaerő felesleg fog keletkezni. A rendszerváltás előtt kötelező foglalkoztatottság volt, a munkahelyek létrehozásáról az állam gondoskodott. Az NDK-ba kiküldeni tervezettek létszáma ezt a várt munkaerő feszültséget csökkentette, ez érdekeltté tette a magyar államvezetést a munkaerőcsere egyezmény megkötésében.

Az NDK a háború után erőteljes iparosítást kezdett, amihez sok, képzett munkásra volt szüksége. A szovjet típusú társadalmi berendezkedés és a két német állam közötti életszínvonalbeli különbség miatt az évek során 3.4 milló, főleg fiatal-középkorú polgár hagyta el a keletnémet államot, akik hiányoztak az ottani munkaerő piacról. Az áttelepülések megakadályozása és a szubvenciókkal támogatott belső piac védelme miatt 1961-ben felhúzták a berlini falat (Berliner Maurer) és hermetikusan lezárták a belnémet határt (egykori hivatalos keletnémet szóhasználattal antifasiszta védőfal - antifaschistische Schutzwall, nyugatnémet szóhasználattal belnémet határ - innerdeutsche Grenze). Az 1378 km össz hosszúságú belső határ^[2] állandó őrzése sok élőerőt is kívánt, az erre létrehozott határőrség ^[3] állománya (a rendszerváltás évében 47 ezer fő) is hiányzott a termelésből.

Az iparosítási program diktálta termelési terveket mind nehezebb volt teljesíteni, ezért érdekelt volt a kelet-német politikai vezetés abban, hogy külföldi munkaerőt hívjon be az országba. Mivel a II. világháború következtében a Csehszlovákiával nem volt felhőtlen az NDK viszonya, Lengyelországgal (1965-ben) és Magyarországgal kötöttek elsőként munkaerő csere egyezményt.

A Magyarországgal kötött egyezmény 1967-ben jött létre, 1977-ben hosszabbították meg, keretében 1983-ig dolgoztak magyarok az NDK-ban. Mivel a magyar fél az időszak második felében egyre nehezebben tudta kitölteni évről évre a szükséges keretlétszámot, később az NDK más országokkal is kötött hasonló munkaerőcsere egyezményt, így kubai, lengyel, vietnami, mozambiki, angolai és más országbeli dolgozók is dolgoztak német gyárakban.

Élet és munkakörülmények az NDK-ban

Egyezményes dolgozók

A magyar kiutazások szervezését állami szervek - a Munkaügyi Minisztárium alá tartozó területileg illetékes Munkaerőgazdálkodási Hivatalok végezték. Kiutazásokra évente egyszer, szervezett formában került sor, a kint tartózkodás időtartama jellemzően 3 év volt.

A fogadó vállalatok a kint dolgozó magyaroknak az NDK polgárokéhoz hasonló szociális és munkakörülményeket biztosítottak. Szállást a fogadó gyár biztosított munkásszálláson, vagy lakásokban. A magyar kiküldötteknek rendszeres kulturális programokat, kirándulásokat szerveztek, amiket gyakran a fogadó gyár is támogatott. A kiutazás előtt és az első évben kötelező (később fakultatív) nyelvoktatás volt, évente országos nyelvi versenyeket is szerveztek. Sok helyen lehetőség volt szakmai továbbképzésre, új szakma megtanulására is, voltak, akik a munka mellett főiskolai tanulmányokat is folytattak. A továbbképzéseket és kulturális programokat a fogadó gyár munkaidő kedvezménnyel is támogatta.

A kint dolgozók jelentős és szervezett szociális és kulturális támogatottsága miatt a munkaerőcsere keretében kint dolgozók nem tekinthetők hagyományos értelemben vett vendégmunkásnak, ellentétben a Nyugat-Európában dolgozó több millió - akkori szóhasználattal - vendégmunkással, akiknél ezek a körülmények hiányoztak.

A kint élő több tízezer 18-26 év közötti fiatal életének ez egy meghatározó szakasza volt, családjuktól távol először tapasztalták meg az önállóságot. Bár kis számban előfordultak fegyelmi problémák, a legnagyobb többség sikeresen beilleszkedett az új környezetébe, egy itthonitól eltérő, feszesebb munkakultúrát sajátított el és megtanulták a német nyelvet. Az egyezményes dolgozókat a Magyar Követség külön osztálya felügyelte, megyecsoportonként szervezett irányítás alá tartoztak.

Szerződéses dolgozók

Több magyar vállalat vállalat végzett elsősorban szerelési munkákat az NDK-ban, ami kiküldött magyar dolgozóival végeztetett el. A szerződéses dolgozók jövedelme az egyezményesekénél jellemzően nagyobb volt, szociális körülményei megfelelők voltak. Kisebb hangsúlyt kaptak a kulturális programok, mivel a kiküldő a szerződött feladat elvégzése érdekében kevesebb munkaidő kedvezményt biztosított. A jellemző átlagéletkor magasabb volt az egyezményesekénél.

Foglalkoztató vállalatok

Foglalkoztató vállalatok az NDK-ban

Az 1967-es államközi egyezmény keretében az alábbi NDK vállalatoknál dolgoztak magyarok:^[4]

Drezda, Cottbus megyék

·

• Dresden, VEB Arzneimittelwerk
• Dresden, VEB Mikromat
• Dresden, VEB Nagema Schokopack
• Dresden, VEB Robotron
• Dresden, VEB Robotron Messelektronik 'Otto Schön'
• Dresden, VEB STAB 'Otto Buchwitz'
• Dresden, VEB TUR 'Herman Matern'
• Dresden, VEB Pentacon Kamera und Kinowerk
• Dresden, VEB Metalleichbaukombinat Werk Niesky
• Dresden, VEB Tabakuni
• Dresden, VEB Völkerfreundsaft Druckerei
• Dresden, VEB KFZ Zubehörwerke
• Dresden, VEB Baukombinat
• Dresden, VEB Reglerwerk
• Dresden, VEB Starstromanlagenbau
• Dresden, VEB Deutsche Werkstätten Hellerau Möbelkombinat
• Radeberg, VEB Robotron Rafena Werke
• Radebeul, VEB Planeta Druckmaschinenwerk
• Radebeul, VEB Artzneimittelwerk AWD
• Ebersbach, VEB Lautex Betrieb
• Freital, VEB Edelstahlwerk
• Neustadt, VEB Fortschritt Landmasinenwerk
• Singwitz, VEB Fortschritt Landmasinenwerk
• Pirna, VEB Kunstseidenwerk
• Riesa, VEB Rohrkombinat
• Oschatz, VEB Glasseidenwerk
• Oberlichtenau, VEB Aerosol Automat
• Cottbus, VEB Schwarze Pumpe
• Schwarzheide, VEB Synthesewerk ^[5]
• Heidenau, VEB Maschinenfabrik
• Hohnstein-Kohlmühle, VEB Linoleumwerke

Karl Marx Stadt megye

Karl Marx Stadt mai neve Chemnitz ^[6]

·

• Karl Marx Stadt, VEB '8. Mai'
• Karl Marx Stadt, VEB Elite Diamant
• Karl Marx Stadt, VEB Fritz-Heckert Kombinat^[7]
• Karl Marx Stadt, VEB Gerätewerk
• Karl Marx Stadt, VEB Modul
• Karl Marx Stadt, VEB Spinnereimaschinenbau
• Karl Marx Stadt, VEB Starkstromanlagenbau
• Karl Marx Stadt, VEB Webstuhlbau
• Karl Marx Stadt, VEB Wema Union
• Karl Marx Stadt, VEB Wirkmaschinenbau
• Karl Marx Stadt, VEB Buchungsmaschinenwerk BUMA
• Karl Marx Stadt, VEB Strickmaschinenbau
• Karl Marx Stadt, VEB Schleifmaschinenwerk
• Karl Marx Stadt, VEB Fahrzeugelektrik
• Karl Marx Stadt, VEB Rohr- und Kaltwalzwerk
• Karl Marx Stadt, VEB Nähwirkmaschinenbau MALIMO
• Karl Marx Stadt, VEB Drahtziehmaschinenwerk
• Karl Marx Stadt, VEB Baumwollspinnerei
• Karl Marx Stadt, VEB Nahverkehr
• Limbach-Oberfrohna, VEB Renak Bremsenwerk
• Limbach-Oberfrohna, VEB Spezialnähmaschinenbau
• Lössnitztal, VEB Vliestextilien
• Freiberg/Sachsen, VEB Narva
• Brand Erbisdorf, VEB Narva
• Zwickau-Plauen, VEB Metalleichtbaukombinat
• Plauen, VEB Polygraph Druckmaschinenwerk PLAMAG
• Wohlback, VEB Halbmond Teppich
• Waldheim, VEB Sitzmöbelwerke
• Hartha, VEB ELMO Elektromotorenwerke
• Treuen, VEB Vogtländische Wachstuchfabrik
• Tannenbergsthal, VEB Vogtländische Kunstlederfabrik
• Reichenbach, VEB Transformatorenwerk
• Flöha, VEB Baumvollspinnerei
• Drebach-Venusberg, VEB Feinspinnerei
• Oederan, VEB Zwirmsrei- und Nähfadenfabrik
• Elsterberg, VEB Kunstseidenwerk

Lipcse, Halle, Magdeburg megyék

·

• Leipzig, VEB Baukombinat
• Leipzig, VEB Druckmascinenwerk
• Leipzig, VEB Schwermaschinenbau S.M. Kirow^[8]
• Leipzig, VEB STAB
• Leipzig, VEB Buchbindereimaschinenwerk BUBIMA
• Leipzig, VEB Fernmeldewerk^[9]
• Leipzig, VEB GRW Teltow
• Leipzig, VEB Wollkammerei
• Leipzig, VEB Drehmascinenkombinat DREMA
• Leipzig, VEB Buntgarnwerke
• Leipzig, VEB Kraftverkehr
• Leipzig, VEB Verlade- und Transport Anlagen VTA 'Paul Fröhlich'
• Halle, VEB Bäckereimaschienenwerke HaBäMFa
• Halle, VEB Druckhaus Freiheit
• Halle, VEB Starkstromanlagenbau
• Halle, VEB MLK Metallleichtbaukombinat
• Schkeuditz, VEB MAB Schkeuditz
• Bad Dürrenberg, VEB Leunawerke 'Walter Ulbricht'^[10]
• Gölzau, VEB Orbitaplast^[11]
• Rodleben, VEB Deutsches Hydrierwerk DHW
• Schkopau, VEB Buna-Werke^[12]
• Wolfen, VEB Filmfabrik^[13]
• Zeitz, VEB Zemag
• Bitterfeld, VEB Chemiekombinat CKB^[14]
• Bitterfeld, VEB Industrie- und Kraftwerksrohrleitungsbau IKR
• Lutherstadt-Wittenberg, VEB Piesteritz Düngelmittelkombinat
• Magdeburg, VEB Armaturenwerke 'Karl Marx'

Erfurt, Gera, Suhl megyék

·

• Erfurt, VEB Robotron-Optima^[15]
• Erfurt, VEB Funkwerk^[16]
• Erfurt, VEB Umformtechnik 'Herbert Warnke'
• Erfurt, VEB Wohnungsbaukombinat
• Erfurt, VEB Starkstrom-Anlagenbau
• Erfurt, VEB Paul Schaffer Schuhfabrik
• Ilmenau, VEB Henneberg Porzellan^[17]
• Neuhaus am Rennweg, VEB Röhrenwerk 'Anna Seghers'^[18]
• Sömmerda, VEB Zentronik
• Sömmerda, VEB Büromaschinenwerk
• Tambach-Dietharz, VEB Schraubenwerk
• Hermsdorf, VEB KWH Keramische Werke
• Jena, VEB Karl Zeiss Jena^[19]
• Jena, VEB Otto Schott Glaswerke
• Ronneburg, VEB IFA Fahrzeugzubehörwerk
• Arnstadt, VEB Fernmeldewerk
• Weimar, VEB Landmaschienenbau

Berlin és az északi megyék

·

• Berlin, VEB KIB
• Berlin, VEB Neues Deutschland
• Berlin, VEB Berliner Druckerei
• Berlin, VEB KWO
• Eberswalde, VEB Kranbau
• Hennigsdorf, VEB LEW 'Hans Beimler'
• Ludwigsfelde, VEB IFA Automobilwerke^[20]
• Brandenburg, VEB Getriebewerk Brandenburg
• Premnitz, VEB Chemiefaserwerk
• Rostock, VEB Neptunwerft^[21]
• Warnemünde, VEB Warnowwerft
• Teltow, VEB GRW

Foglalkoztató vállalatok Magyarországon

• a 80-as években több magyar vállalatnál dolgoztak német fiatalok az államközi egyezmény keretében. A vállalatok -többek között-
• Ikarus Karosszéria- és Járműgyár
• FÉG Fegyver- és Gázkészülékgyár
• Kontakta
• Magyar Optikai Művek

Egykori NDK-sok mai közösségei

• Magyarországon:

Az egykori fiatalok az eltelt idők során szétszóródtak az országban. 2007-ben egy magánkezdeményezésre közösségi weboldal indult,^[22] ahol újra megtalálhatják egymást az egykori kollégák, barátok. Itt újraszerveződőben van az NDK-sok közössége, az online kapcsolattartáson kívül számos közös program is szerveződik. 2008-tól napjainkig Kelet-Németország több városában ültettek emlékfát (2008: Erfurt,^[23] 2010: Lipcse, Bad-Brandenburg, 2011: Chenmitz, Brand-Erbisdorf, Sömmerda, Radeberg) a sok kisebb találkozó és kulturális program mellett 2008-tól minden évben országos találkozó szerveződik a régi NDK-s magyarok számára (2008: Balinka, 2009: Balatonlelle,^[24] 2010, 2011: Balatonföldvár, 2012: Debrecen).

• Németországban

Számos városban vannak magyar egyesületek, szervezetek.^[25] Ezek tagsága a keletnémet oldalon jellemzően a kitelepült volt egyezményes fiatalokból áll.^[26]

Dokumentumfilmek, publicisztikák

Az egykori NDK-s dolgozók életéről két dokumentumfilm is készült:

• Magyar fiatalok a Német Demokratikus Köztársaságban (Magyar Televízió, 1975, rendezte Feledy Péter, 50 perc)

• Föl a motorra és adjad neki! (Dunatáj Alapítvány 2002, Rendezte. Uhrin Tamás, 60 perc)

• Dokumentumok, tanúk - Irodalom, publicisztika. NDK-s magyarok. (Hozzáférés: 2009. február 28.) Publicisztikai válogatás

• Dokumentumok, tanúk - Visszaemlékezések (cikkek). NDK-s magyarok. (Hozzáférés: 2009. február 28.)

Lásd még [szerkesztés]

• de:Vertragsarbeiter
• de:Gastarbeiter

Hivatkozások és lábjegyzetek

1.  Magyarok Németországban. BUOD - Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége, 1997. március 10. (Hozzáférés: 2009. február 28.)
2.  de:Innerdeutsche Grenze
3.  de:Grenztruppen der DDR
4.  Foglalkoztató vállalatok az NDK-ban.
5.  de:Synthesewerk Schwarzheide
6.  de:Bezirk Karl-Marx-Stadt
7.  de:StarragHeckert Holding
8.  de:Kirow Leipzig
9.  de:Rundfunk- und Fernmelde-Technik
10.  de:Leunawerke
11.  de:VEB Orbitaplast
12.  de:Buna-Werke
13.  de:Filmfabrik Wolfen
14.  de:VEB Chemiekombinat Bitterfeld
15.  de:Optima (Büromaschinen)
16.  de:Kombinat Mikroelektronik Erfurt
17.  de:Graf von Henneberg Porzellan Ilmenau
18.  de:Kombina Mikroelektronik Erfurt
19.  de:Carl Zeiss (Unternehmen)
20.  de:VEB Automobilwerke Ludwigsfelde
21.  de:Neptun-Werft
22.  Kezdőoldal. www.ndk.hu)
23.  „Ein Baum zur Erinnerung”, Thüringer Allgemeine, 2008. április 25. (Hozzáférés ideje: 2009. február 26.) (német nyelvű)
24.  2. NDK-s találkozó 2009 - meghirdetés.
25.  Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége - Bund Ungarischer Organisationen in Deutschland. BUOD. (Hozzáférés: 2009. február 26.)
26.  Például: Chemnitzi magyarok. Magyar Kulturális Egyesület Chemnitz és környéke honlapja. (Hozzáférés: 2012. január 15.)

Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Vendégmunkásként az NDK-ban - Negyven éve indult az első csoport Szombathelyről

Az NDK és Magyarország 1967. május 18-án írt alá azt a megállapodást a vendégmunkások fogadásáról. Bő két évvel később, október 2-án indult a kelet-németekhez az első vasi csoport. Köztük Csaba Béla, aki három évet töltött kint, megnősült és fia született.

Mi volt a feltétele annak, hogy valaki vendégmunkás lehessen az egykori NDK-ban?

Különösebb feltétele nem volt. Be kellett töltenie a 18. életévét, feltétel volt az általános iskola elvégzése és a hároméves kint tartózkodás vállalása. Persze az csak jó volt, ha valaki szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezett. Az NDK-s munkavállalás lényegében szakmai továbbképzésként és nyelvtanfolyamként volt meghirdetve. A jelentkezők döntő többsége betanított munkásként dolgozott és igen fiatal volt.

Hány fős csoport indult az NDK-ba, és hová kerültek a vasiak?

Magyarország több településéről is indultak vendégmunkások az NDK-ba. Emlékezetem szerint 1969. október 2-án tízfős Vas megyei csoport ment ki a keletnémetekhez, amelynek a tagjai a megyei tanács munkaerő-gazdálkodási osztályánál jelentkeztek. A legtöbben Karl-Marx-Stadtban laktunk egy tízemeletes bérház háromszobás lakásában és a várostól mintegy tizenöt kilométerre lévő irodatechnikai cégnél dolgoztunk. Itt a közismert Erika írógépeket és Ascota számológépeket szereltük össze. A többség betanított munkás volt, én mechanikai műszerészként egy tisztán német brigádba kerültem. Ennél a cégnél egyébként 36 magyar dolgozott. Természetesen más városokban is sok vendégmunkást foglalkoztattak.

A nyelvtudás egyáltalán nem volt feltétel?

Nem kellett tudni a német nyelvet, s nem is beszélte senki sem. Az indulás előtt Szombathelyen kéthetes nyelvtanfolyamot szerveztek a számunkra, ahol az alapszókészletet elsajátíthattuk. Majd a kinti gyárban önként lehetett részt venni egy német nyelvtanfolyamon, amelyet egy már odakint élő kőszegi sváb férfi tartott.

Kétszer annyi volt a fizetés, mint itthon

Milyen volt a fogadtatás, mennyire „örültek” a németek a magyar munkások érkezésének?

Bizonyos tartózkodás mellett konfliktusmentes volt a fogadtatás, nem volt ellenségeskedés. Amikor már a nyelvet is beszéltük egy kissé, még sorosabb kapcsolatba kerültünk a német kollégákkal. Örömmel mondhatom, hogy engem hamar megkedveltek a brigádom tagjai, Egy hónap alatt betanítottak, és megtanultam a szaknyelvet is.

Mennyivel lehetett többet keresni az NDK-ban, mint idehaza?

A fizetés kétszer annyi volt, mint Magyarországon egy hasonló munkakörben, de a pénz vásárlóereje is sokkal jobb volt. Napi 30 márkát kerestem, egy márka 4-5 forint volt. Már akkor minden szombat szabad volt a keletnémeteknél, de ha valaki hétvégi munkát is vállalt, azt duplán fizették. Semmiféle kiszolgáltatottságot sem éreztünk, ugyanannyi pénzt kaptunk ugyanazért a munkáért, mint a németek. Tudomásom szerint a mai, nyugati országokban dolgozó vendégmunkásoknál ez nem így van.

Hogyan töltöttétek a szabadidőt, voltak-e közös bulik a németekkel?

Munka után busszal vittek haza bennünket Karl-Marx-Stadtba, aztán bevásároltunk magunknak, s különböző programokat szerveztünk. Főként hétvégén mentünk el szórakozni, sörözők, táncos helyek álltak rendelkezésünkre. Pénzszűkében nem voltunk. Előfordult, hogy németekkel együtt is elmentünk szórakozni. Azt is annak az időszaknak köszönhetem, hogy tizennyolc éves koromban megtanultam önállónak lenni, egy idegen környezetben gondoskodni magamról. Odakint csak egymásra számíthattunk a magyar társaimmal.

Az 1970-es években többször is jártam az NDK-ban, s ott azt hallottam, hogy a német családok féltették leányaikat a magyar fiúktól, ezért kiírták a házak bejáratára, hogy magyaroknak belépni tilos.

A mi időnkben ilyenről nem hallottam, hiszen még csak akkor kezdték megismerni a németek a magyarokat. Lehet, hogy később előfordult ilyen. Persze nálunk is volt konfliktus német és magyar srácok között a német lányok miatt, több magyar vendégmunkást is haza kellett rendelni botrányokozás, fegyelmezetlenség miatt, de nem ez volt a jellemző. Minden csoporthoz rendeltek egy magyar állami megbízottat, aki továbbította, kezelte a gondokat, problémákat, közvetített a magyarok és a németek között.

Műtét és esküvő

Milyen gyakran lehetett hazautazni, mennyit tudtak a keletnémetek Magyarországról?

Két hazautazást a cég fizetett, kettőt mi álltunk a szabadságunk terhére. Főként ünnepnapokra jöttünk haza. Az idősebb németek meglehetősen keveset tudtak Magyarországról, egyesek azt hitték, hogy még mindig lóháton közlekedünk. A fiatalok már felvilágosultabbak voltak, sokan jártak közülük Budapesten, a Balatonon. Azt nem hallottam annak idején, hogy a nyugatnémet rokonaikkal nálunk találkoztak volna.

Bizonyára voltak soha el nem felejthető emlékezetes élmények, események…

Néhány esetre igen jól emlékszem negyven év után is. Egyik nap perforált vakbélgyulladással szállítottak a gyárból egy közeli kisváros kórházába, ahol azonnal meg is műtöttek. Ahol az orvosok, ápolók példamutatóan bántak velem, igen odafigyeltek rám. A hálapénz, a paraszolvencia rendszere nem létezett, a németek szerint sértés lett volna pénzt felajánlani az orvosnak vagy az ápolóknak. Az operáció után a műtétet végző orvossal nem is találkoztam, nem járt az ágyamhoz, hogy kiudvarolja a hálapénzt. Az egészségügy színvonala, az erkölcsi hozzáállás már akkor jobb volt, mint most minálunk. Nem igaz tehát, hogy az egész egykori szocialista blokkra jellemző volt a hálapénz rendszer. Másfél hónapot töltöttem kórházban.

A német és magyar munkatársaim tudták, hogy nagy a baj, s pénzt gyűjtöttek a számomra. Még nem tudhatták, hogy koporsóra vagy a keresetkiesés pótlására kell a pénz. Amikor kiderült, hogy meggyógyultam, az állami megbízott hozta be a kórházba az összegyűlt összeget. A németek egyébként a hivatali életben sem ismerték a kivételezést, a korrupciót.

Egy másik emlék a házasságomhoz kötődik. Jómagam egy-másfél évig éltem a magyar társaimmal együtt, majd megnősültem. Német lányt vettem feleségül, s az ő családjához költöztem. Nem mindennapi sztori volt, amikor kötőhártya-gyulladást kaptam, és lekötött szemmel úgy néztem ki, mint egy kalóz. Ennek ellenére mezítláb, jogosítvány és bukósisak nélkül felültem egy Jawa motorkerékpárra. Balszerencsémre már az első utcasarkon „lemeszelt” a rendőr. Különösebb ügyet nem csinált a szabálysértésből, kiállított egy csekket 50 márkáról, ami még kétnapi keresetemnek sem felelt meg, s mehettem az utamra.

Nem vol előny német vendégmunkásnak lenni

Milyen volt az élet akkoriban az NDK-ban, mit lehetett venni a kinti kereseten?

Hiánygazdaság volt, sok mindent előre kellett megrendelni, de ehhez fegyelmezetten alkalmazkodott is a lakosság. Tudták, hogy ha téliszalámi érkezik, akkor csak tíz deka vásárolható belőle, s a utcákon is kapható bratwursthoz csak egy zsemle jár. A vendéglátóhelyeken nem lehetett üres szék az asztaloknál, bárkit odaültethettek, s előfordult, hogy a helyekért sorba kellett állni a bejáratnál. A kinti keresetéből a legtöbb fiatal MZ motorkerékpárt vásárolt. Ez egy igen gyors motor volt, s bizony a száguldozás sok kint dolgozó magyarnak az életébe került. A legtöbben a három év alatt az NDK-ban szereztek jogosítványt, s a bankok a magyaroknak is adtak vásárlási kölcsönt.

Mint említetted, az első feleséged német volt. Hogyan ismerkedtetek meg?

Egyik este egy zenés-táncos szórakozóhelyen jöttünk össze, ő a testvéreivel volt én a társaimmal. Még a kint tartózkodásom alatt elvettem feleségül, sőt, született egy fiúnk is, akit három hónapos korában hoztunk Magyarországra. 1972 szeptemberében tértem haza, de már a német feleségemmel és a fiammal. Sokkal jobb, gondtalanabb életem lett volna az NDK-ban, de a magyar szívem hazahúzott, a feleségem pedig azt mondta, hogy ott él, ahol én szeretnék.

Volt valami előnye a hazatérés után annak, ha valaki vendégmunkásként külföldön dolgozott?

Előnye? Szinte büntetésnek számított. A feleségem nem kapott gyest, nem tudott munkahelyet szerezni. Egy fillért sem kaptunk az első időszakban, családi támogatásból tengődtünk. Kintről hoztuk a háztartásunk berendezéseit, és még volt egy kis spórolt pénzünk, amit hamar fel kellett élnünk. A nagymamámnál laktunk. A korábbi munkahelyemre nem mentem vissza, mivel fiatal házasként sokat kellett volna távol lennem a családomtól. Inkább elhelyezkedtem egy varrodában műszerészként 1400 forintért. A lakbérünk 400 forint volt, így 1000 forint maradt megélhetésre havonta. Hogy mennyire nem törődtek velünk, arra jó példa, 1973. január 2-án bevonultattak katonának. Áprilisban ugyan egészségügyi okokból leszereltek, addig azonban egy fillérnyi támogatást sem kapott a feleségem.

Úgy tudom, az egykori vendégmunkások létrehoztak egy weboldalt.

Ezt igen jó ötletnek tartom. Ennek segítségével jómagam is fel tudtam venni a kapcsolatot negyven év után egy magyar társammal. Sikerült már több országos nosztalgiatalálkozót is összehozniuk az egykori vendégmunkásoknak a honlapon keresztül. Azt az időszakot ugyanis nem lehet elfelejteni, a múltat pedig ápolni kell.