Német népszámlálási adatok

2013. június 2., vasárnap 19:57 |

Németországban elvégezték az első népszámlálást az 1990-es újraegyesítés óta, a vizsgálat szerint 1,5 millióval kevesebben laknak az országban, mint ahogy a szakértők eddig gondolták.

Régen számoltak utoljára

A 2011-ben végzett felmérésnek a hét végén megjelent adatai szerint Németországban 80,2 millióan laknak, szemben a szakértői becslésekben szereplő 81,7 millióval. A statisztikusok főleg a bevándorlók számát becsülték túl, az adatok szerint 6,2 millió külföldi állampolgár él az országban, ami 1,1 millióval - 14,9 százalékkal - marad el a becslésektől.

Az eltérés fő oka a legutóbbi népszámlálás óta eltelt idő hosszúsága. Az egykori NDK-ban utoljára 1981-ben, Nyugat-Németországban 1987-ben mérték fel a lakosságot, és azóta csak becslések készültek, amelyek az idő múlásával egyre pontatlanabbak voltak – vélik szakértők.

A német lakosság csaknem 20 százalékának külföldi gyökerei vannak. Ebbe a csoportba azok tartoznak, akiknek legalább az egyik szülője 1995 után költözött az országba. A 15 milliós tömeg nagy részének – 60 százalékának – van német állampolgársága.

Főleg törökök, lengyelek.

A migráns hátterű népesség jellemzően az ország nyugati részén és nagyvárosokban él, a helyi lakossághoz viszonyított arányuk Baden-Württemberg tartományban, illetve Hamburgban és Berlinben a legnagyobb, egyaránt 25 százalék körüli.

A származási országot tekintve 18 százalékos részaránnyal a török származásúak csoportja a legnagyobb. Őket követi a lengyel származásúaké 13 százalékos részaránnyal. Jelentős még az orosz, a kazah és az olasz származásúak aránya is.

Sok az idős

A népesség korszerkezete lényegében nem változott a legutóbbi népszámlálásokhoz képest. A 18 éven aluliak, és a 18-29 éves korosztály aránya 16-16 százalék. A 30 és 49 év közöttiek a teljes lakosság 30 százalékát adják. A legnagyobb - a teljes lakosság mintegy 40 százalékát alkotó - csoport a 49 éven felülieké; az 50 és 65 év közöttiek és a 65 éven felüliek aránya egyaránt 20 százalék körül van.

A nemi összetétel enyhe női többséget mutat, 41,1 millió nőre 39,1 millió férfi jut. A házasságok száma 18,2 millió, az azonos nemű párok által létesített bejegyzett élettársi kapcsolatoké 34 ezer. A lakosság kétharmada, 66,8 százaléka keresztény. Az iszlám vallásúak aránya 1,9 százalék. A lakosság 10,5 százaléka felekezeten kívüli. A volt NDK területén 33 százalék, a nyugati tartományokban 6 százalék a vallástalanok aránya.

Soha ilyen jól képzettek nem voltak

A képzettségi és foglalkoztatási szerkezet jelentősen átalakult; a német lakosság képzettebb, mint bármikor korábban, és történelmi csúcsra emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya is. A semmilyen végzettséggel nem rendelkezők aránya csupán 5 százalékos, és míg a 65 éven felüliek közül csupán 10 százalék rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a 30-49 éves korosztályban már meghaladja a 20 százalékot a diplomások aránya. Az országban csecsemőtől aggastyánig minden második ember dolgozik. A 30-49 év közötti korosztály a legaktívabb, körükben a férfiak 90 százaléka és a nők 80 százaléka áll munkaviszonyban.

A németek többsége az évtizedes hagyományoknak megfelelően bérlakásban lakik, de ebből a szempontból jelentős régiós különbségek mutatkoznak. A lakosság egészét tekintve 55,2 százalék a bérlakásban élők, és 45,8 százalék az öröklakásban élők aránya. Ugyanakkor a berliniek közül csupán 15,6 százalék lakik saját tulajdonú otthonban, míg Saar-vidék tartományban 62,8 százalékos az öröklakásban élők aránya.

A népszámlálási adatoknak komoly pénzügyi hatásuk is van, mert elsősorban a lakosságszám alapján formálódik a tartományok fejlettségi különbségeinek kiegyenlítését célzó újraelosztási rendszer. A tartományi rangú Berlinben például a becslésekhez képest 180 ezerrel kevesebben - összesen 3,3 millióan - laknak a népszámlálás alapján, amiből a kölni pénzügyi kutatóintézet (Fifo Köln) számításai szerint az következik, hogy évente 515 millió euróval kevesebb pénz jár a fővárosnak a pénzügyi szolidaritási rendszer (Länderfinanzausgleich) forrásaiból.

Forrás: Zsebényi József kutatása és munkája alapján.

Menekültek az NDK-ból és Kelet-Berlinből^*

* Németh István–Tollas Gábor: Berlin, a megosztott város. ELTE Eötvös Kiadó, 2008. 216.p.

Mindenek előtt, amikor erre válaszol az ember, az elmúlt 6 év akarva-akaratlanul végigfut előtte, hogy honnan indultunk és jelenleg hol tartunk. Elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy már az első évben is, de ma teljes egészében bebizonyosodott, hogy a két állam közötti szerződés mindenekelőtt az emberi integráció elősegítésének érdekében óriási politikai jelentőséggel bír, és én is a politikai értelmét tartom elsődlegesnek, és csak ezt követően minden mást. Ami a srácok itteni munkáját, tevékenységét illeti, erre talán legjobb példa múlt héten, csütörtökön Karl-Marx-Stadt megyei pártbizottság, megyei szakszervezet és a megyei FDJ tartott egy értékelő nagygyűlést, ahol lengyel, magyar, NDK-s fiatalok, dolgozók vettek részt és tulajdonképpen mérleget készítettek, hogy az elmúlt 6 év alatt hogyan és miként teljesítették a magyar és lengyel fiatalok kötelességeiket itt, az NDK-ban.
Rendkívül jóleső érzés volt hallani a megyei pártbizottság első titkárától, hogy fiatal internacionalistáknak tekintette, és tekinti a mi gyerekeinket és megindokolta ezt azzal, hogy az üzemekből kivétel nélkül olyan véleményeket kaptak, hogy gyerekeink magukénak tekintik a vállalatokat, a tervfeladatok teljesítését, és a döntő többségük tisztességgel, becsülettel helyt áll.

A kérdés nem először hangzik el. 1968-ban egyszer a Rádióban is felvetették ezt a kérdést, a 6-os Stúdióban kaptam kérdés-felelet alapján válaszokat és ott is fölvetődött, hogy mi a különbség a nyugati vendégmunkások és az NDK-ban dolgozó fiatalok között. Azt hiszem erről nem elég egyszer vagy kétszer beszélni. Nagyon gyakran látom, tapasztalója vagyok is esetenként a nyugat-Berlinben az ott élő vendégmunkások egész elhelyezését, megbecsülését munkáját illetően, és tapasztalója vagyok, amióta létezik ez az akció. Én úgy látom, hogy az első olyan munkaerő-kooperáció a miénk, amely szocialista alapon született, a gondolatot kifejezi az, hogy a magyar fiatalok teljesen azonos jogokat és kötelességeket élvezik az NDK-ban.

Ami a megbecsülést illeti, a fiatalok szinte kivétel nélkül - és én most azokról beszélek, akik nem vonulnak el egészségesen betegállományba, akik fegyelmezetten bejárnak a munkaidő kezdetére, akik a szabadidejüket célszerűen használják ki - tehát a becsületes emberekről, és állítom, hogy a döntő többségük ilyen. Ezeknek az embereknek a megbecsülése megnyilvánul a fizetésben is - azonos fizetést kapnak az elvégzett munkáért, de megnyilvánul abban is, hogy fiatalok százai kapnak április 4-én, november 7-én, az NDK születésnapján Kiváló Aktivista kitűntetést és pénzjutalmat, üdülési lehetőségeket - úgy fogalmaznék: nem érzem azt, hogy különbséget tennének magyarok és NDK-s dolgozók között az üzemben. Persze nagyon sok srácunk fölveti, hogy mikor otthonról kijöttem a modern technika, a fejlettebb gyár számomra azt jelentette, hogy itt minden új. Nem minden. Itt is vannak olyan üzemek, ahol régi gépeken kell dolgozni, és nagyon sok fiatal, aki véletlenül régi gépre kerül, az eleve azt mondja, hogy csalódott, nem találta meg a helyét, és elégedetlen. De hozzáteszem azt a gondoskodást, ami például gyáron kívül is van: el kell menni, és meg kell nézni a fiatalok elhelyezését. Két-háromszobás, teljesen berendezett lakásokban laknak, érdemes lenne megnézni, hogy a nyugat-németországi vendégmunkások milyen körülmények között laknak, és ez nem csak a mi kitalálásunk, a nyugati televíziót ha megnézi az ember: ott bemutatják élőképekben, hogyan élnek a vendégmunkások, itt pedig el kell menni megnézni a lakásokat. Az egy más kérdés, hogy egyik-másik fiatal, aki esetleg vidékről jött és fürdőszobát most látott először, a gyakorlatban többször elégedetlen, mint aki normális életkörülmények közül jöttek ide. Valahogy ez úgy néz ki, hogy hirtelen belecsöppen egy jobb színvonalba, s ez kivált belőle még nagyobb elégedetlenséget.

Más oldalról, amely az egyenjogúságot és a fiatalok megbecsülését illeti az, hogy az NDK vezetése megérti, hogy közvetlenül az iskola után a szülőktől távol kerültek a fiatalok, és azt nem kell mondani senkinek, hogy iskola után az üzemi életbe történő beilleszkedés, amit mi úgy fogalmazunk, hogy a munkássá válás folyamata, az Magyarországon sem egyszerű dolog. Mert ha egy srác bemegy először az üzembe, először kell odafeküdnie a gép alá, megérzi az olajszagot és összekoszolja a kezét, és az öreg szaki követel tőle, ott is háborog. Hát ez körübelül itt is így van. Nehezen törnek bele a munkába. És ezen nem kell meglepődni, mert például a textiliparban van olyan üzem ahol négy műszakban dolgoznak. Az a kislány, aki az anyja szoknyája mellől jött el három vagy négy hónapja, vagy az iskolapadból, bizony elég nehezen szokja meg, hogy négy műszakban kell dolgozni. Eléggé fáradtak, nehezen szokják meg az önálló életet, a pénzzel való önálló gazdálkodást. Nehezen tanulják meg a beosztást, hogy önmagukra kell mosni, meg azt, hogy ha enni akarnak, akkor önmagukra kell főzni. Hallatlanul sok gond, emberi probléma merül fel ilyen összefüggésben, de azt is elmondhatom, hogy van jó néhány üzem, ahol például idősebb német szakmunkásnők vagy szakmunkások segítenek át magyar fiatalokat nehézségeiken. Nem egy gyerekünk van, aki szombat-vasárnapját, pl. a brigádtag családjánál tölti, és valahogy úgy tekintik, hogy a második gyermekük. Ilyen példák sokaságát tudnám felsorolni, de ugyanígy az ellenkezőjét is.

Ami a kiválogatást illeti, elég nehéz pontos választ adni. Mi ugyanis évenként elkötelezzük magunkat az NDK felé bizonyos létszámot illetően - 3500, 4000, 4500 fő -, és különböző szakmáknak megfelelően: vegyiparba, elektromos iparba, gépiparba, textiliparba és így tovább. Ezen igényeknek megfelelően a hazai szerveink, a megyék megkapják a területüknek megfelelő keretszámokat. A nehézséget azt hiszem otthon az okozza, hogy nagyon magára van hagyatva a Munkaügyi Minisztérium ebben a témában. Tehát szinte és konkrétan a Munkaügyi Minisztérium és a megyei tanácsok illetékesei foglalkoznak ezzel a kérdéssel és elég sokan drukkolnak hozzá. Vagyis arról van szó, hogy a két kormány közötti szerződéssel otthon hallgatólagosan mindenki egyetért, de ha bemegyek egy vállalathoz és őszintén leülök beszélgetni a vállalat igazgatójával, akkor azt mondja: Dehogy engedem én ki az embert, mikor itthon nekem is szükségem van rá. Ezért az a nehézség áll elő, hogy sok esetben azok a fiatalok jönnek ki, akik jelentkeznek. Ezek nem rosszabbak mint a hazaiak, nem is jobbak. Nem minőségi a szűrés a hazai gyakorlatban, hanem a jelentkezett fiatalok közül azok, akik általában tisztességesen éltek addig és vagy az iskolában vagy az üzemben tisztességesen tevékenykedtek. Vannak extrém esetek - 4000 ember kiválogatásánál mindig elcsúszik egy-néhány, akiket már otthon is ki lehetett volna szűrni - mert aki már egyszer javító-nevelő munkán volt, azt azért nem kellene ide kiküldeni, hogy majd itt segítsük hozzá, hogy visszailleszkedjen a társadalomba, mert otthon a hazai társadalmi környezet, az idősebb munkáskollektíva, a szülői ház, az egész társadalmi mechanizmus nagyobb hatással tud rá lenni, mint a mi alakulóban lévő és állandóan változó közösségeink. És hiába jó szándékú az a német szaki, vagy a német kollektíva, amiben dolgozik az a gyerek, mégsem tudnak annyira hatni a fiatalra, mint otthon. A többség - úgy fogalmazhatok: a 4-5 ezer olyan fiatal többsége, aki a magyar ifjúság keresztmetszete - a döntő többség tisztességes, becsületes, néhány százalék csavargó, de nem nevelhetetlen.

Mi a társadalmi szervek - mindenekelőtt az itteni pártbizottság irányításával - KISZ és szakszervezet gyakorlatilag egy kicsit másként rendezkedtünk be, mint az otthoni szervezetek. Gondolom az mindenkinek világos, hogy otthon egy-egy járási KISZ Bizottság titkárának nem kell foglalkozni olyan kérdésekkel, hogy házasság, hogy valaki az üzemben 4-5 napot igazolatlanul hiányzik, otthon egy járási KISZ Bizottság titkárának nem kell olyan kérdésekkel foglalkozni, hogy valamely fiatal a járásban berúgott és verekedésbe keveredett, amellett hogy mi alapvetően a hazai határozatok alapján és teljesen a hazai konstrukcióban végezzük a tevékenységünket, egy sor olyan kérdéssel is foglalkoznunk kell, amelyekkel otthon is foglalkoznak, de nem konkrétan azok a szervek - KISZ alapszervezet, KISZ Bizottság -, amit itt mi természetesnek tartunk. Mi azt a célt állítjuk magunk elé, hogy fiataljaink három év után szakmailag fejlettebben, politikailag érettebben, és a proletár internacionalizmus gyakorlatát jobban értve térjenek haza. Nekünk arra kellett és kell berendezkednünk, hogy az otthon helyett maga az alapszervezet legyen az otthon. Tegnap voltál egy KISZ alapszervezeti taggyűlésen, vagy veszekedésen, ahol bizony még azzal is foglalkozni kell, hogy hogyan használják az emberek a WC-t.

Otthon helyett egy kicsit otthont adni: nagyon sok tekintetben meg tudunk felelni ennek az igénynek, bizony nagyon sok tekintetben fölülmúlja az erőnket, és közel nem tudunk annyi segítséget adni ebben a kérdésben, mint amennyit jogosan elvárnak tőlünk

Nagyon jó a kérdés. Mert egyik lényeges oldala a két állam közötti szerződésnek, bár az 1967 májusában megkötött Egyezményben az NDK partner nem volt kötelezve arra, hogy szakmai továbbfejlődést biztosítson a magyar fiataloknak. Pontosan úgy fogalmazták akkor az elvtársak - és ezzel a magyar fél egyetértett -, hogy a magyar fiatalok hároméves szakmai tapasztalatszerzésre érkeznek az NDK-ba, ami nem jelenthette azt, hogy a foglalkoztató vállalat berendezkedik arra, hogy a munka elvégzésével párhuzamosan külön szaktanfolyamokat szervezzenek. Ennek ellenére - és én ezért rendkívül tisztelem az NDK partnert -, ennek ellenére - épp legutóbb egy párt Végrehajtó bizottsági ülésen rendeztünk egy felmérést: az 1967 óta véglegesen hazatért fiatalok, akik nem rendelkeztek szakmával, mintegy 40%-uk szakmunkás-bizonyítvánnyal tértek haza. Tehát túlnőttük az eredetileg aláírt szerződést. Ezt azért hangsúlyoznám, mert ez évben szintén határozat született az akció továbbfolytatásáról 1980-ig. És mindaz a tapasztalat, amit mi az elmúlt öt évben összegyűjtöttünk, így a szakmai képzés-továbbképzés vonalán is, az új szerződésben megfogalmazódott és 1974-től az NDK szerződésileg is vállalja. Részben a nyelvtanulás is szervezettebb, másrészt pedig konkrétan vállalja szakmai képzést, továbbképzést a szakmával nem rendelkező fiatalok számára. Itt azonban - akár meg van fogalmazva a szerződésben, akár nincs - két dolgot megjegyeznék: az üzemek több mint 95%-ában a lehetőség adott. Valamennyi üzemben az üzemi igényekre épülő üzemi akadémiák, szakmunkásképző tanfolyamok és különböző oktatási formák léteznek. Ezekben a magyar fiatalok teljes joggal részt vehetnek. Ha legalább olyan szinten beszélik a nyelvet, hogy ott élni tudjanak, s nem véletlen az, hogy a munkaügyi minisztériumunk ma már előírja, hogy első évben valamennyi kiérkező fiatalnak kötelező a nyelvoktatáson részt venni, s állítom, hogy egy átlagos képességű fiatalember vagy lány, ha ezen a kötelező nyelvoktatáson részt vesz, és éli a maga életét a brigádban és egyáltalán a fiatalok között, akkor egy év után el tud jutni olyan szintre - és ezt példák százai bizonyítják - hogy a második-harmadik évben elindulhat egy szervezett tanfolyamon.

Itt még hagy jegyezzek meg valamit. Világos dolog, hogy a Leuna Művek - vegyipar -, az nem fog tudni indítani fodrász-tanfolyamot. Én a végletek ellen mindig harcolok. Találkoztam olyan fiatalemberrel, aki kiérkezett a Robotron Kombináthoz, ahol elektronikus számítógépeket gyártanak, és olyan igénnyel lépett fel, hogy na jó, jó, itt lehet elektronikai műszerész szakmát tanulni, de ő fotós szeretne lenni. Aki fotós akar lenni, az ne jöjjön az NDK-ba dolgozni, mert itt fotós szakmunkásokat, vagy újságírókat vagy fodrászokat nem képezünk. Tehát az adott üzemtől csak azt lehet elvárni, hogy a profiljának megfelelő szakterületen nyújtson képzést.

Minden esztendőben az őszi kiérkezés után egy fél évig a fejünkhöz vágják a fiatalok: bennünket nem tájékoztattak. No én, éppen azért, mert a korábbi években mindig a fejükhöz vágták, ezért néhány év óta az őszi megyei felkészítésekre - egyre, kettőre, háromra - elmegyek. Végighallgatom, hogy mit mondanak a fiataloknak. Ahol én voltam - most csak arról beszélek, merem állítani, azok nem hazudtak. Mi a gond? És ezt mi elmondjuk a srácoknak. Mindenki, aki kiutazik, ezen az eligazításon már a kutazás lázában ég. És ténylegesen: a másfél-két órás tájékoztatóból egy-két olyan momentum ragad meg benne, amely esetleg izgalmas és egy sor dolgot nem jegyez meg. Ezért én már korábban is javasoltam, hogy a kijövő fiataloknak, miközben tartják a nyelvoktatást, mert az elmúlt években bevezették, hogy a kiutazók részére 4 vagy 6 hetes tanfolyamokat szerveznek a megyékben és Budapesten, és javasoltam azt, hogy ha már ezek a tanfolyamok mennek, akkor készítsünk egy tematikát, ahol a német nyelvoktatás mellett időközönként állami vonalról, KISZ-vonalról, szakszervezeti vonalról előadást vagy előadássorozat hallgatnak végig, ahol részletesebben, pontosabban: agybarágóan meg lehet magyarázni az embereknek, hogy miről van szó. Tehát nem arról van szó, hogy rosszul tájékoztatják őket, hanem, hogy egy alkalommal tájékoztatják őket a közvetlenül a kiutazás előtt, és ennek nagy részét nem jegyzik meg a fiatalok. A másik gond, hogy hivatkoznak arra, hogy nem így vagyunk tájékoztatva. Aztán ha az ember nagyon megkaparja a dolgot, akkor a tájékoztatás alatt ők azt értik, hogy hazamennek a haverok innen szabadságra, és elkezdenek mesélni. Ezt ők tájékoztatásnak tekintik. Én nem. Van egy nagyon rossz magyar tulajdonság, hogy innen hazamegy egy fiatal, akkor Háry János módján azért sokkal többet mond, mint ami a gyakorlatban van.

A srácaink amikor hazamennek, az első az, hogy édesapám, ide az ágyba bejön a német nő. Nem is kell elmenni érte. S azt az illúziót keltik a magyar fiatalokban, hogy minden NDK-s nőt meg lehet kapni. Erről nagyon őszintén kell nekünk beszélni. És ez nem igaz. Igen, vannak ilyen gondok, problémák, de ugyanolyan problémák, mintha Magyarországon egy ötezres, vagy háromezres vagy négyszázas kollégiumot fölállítunk Budapesten vagy egy nagy megyei városban, nyilván azok a nők szállják meg ezeket a szállásokat először, akik nem kívánatosak, na de ebből általános következtetést levonni, világos dolog, hogy nem lehet, és én ezt azért mondom el neked itt most, mert hallom, hogy mennek haza a srácok: hú, öregem, micsoda aratás van itt. Nem erről van szó. A tájékoztatás egyik formája ez, a másik formája az, amire hivatkoznak, hogy nem hivatalos helyről, de ezt vagy azt hallottam. Na most én azt tanácsolnám minden kijövő gyereknek: arra figyeljen oda, amit hivatalosan a megyei tanács, a KISZ-bizottság, szakszervezetek mondanak, mert tényleg őszintén, tisztességgel és becsületesen elmondják azt, hogy mire lehet számítani. Sokan meglepődnek, mikor hallják azt, hogy 600, vagy 700 márkás a fizetés, és mikor kijönnek, ez a 600M csak 520M. Pedig otthon elmondják, hogy van a bruttó fizetés és a nettó fizetés. A kettő között egészen komoly a különbség. Más itt a rendszer az NDK-ban, ami a levonásokat illeti, mint otthon Magyarországon. De ők csak a 600, vagy 700 Márkát jegyzik meg, s bizony az első félévben a fejünkhöz vágják, hogy becsaptak bennünket, becsaptatok, mert 600M-t ígértetek, de csak 520-at kaptam kézhez.

Megint egy olyan gondolatot vetettél föl, amely évek óta foglalkoztat bennünket, sőt már adminisztratíve és léptünk ebben a kérdésben. Igen, sajnos van egy olyan szemlélet a fiatalok egy része között - és ezt nem általánosítanám, de a fiatalok egy jelentős részénél -, hogy kijövök három évre: hát azért jöttem ide ki, hogy keressek. A jobbik része a fiataloknak azzal a megfogalmazással érkezik: megtanulok egy másik nyelvet, szakmailag továbbfejlesztem magam, és így tovább. Egy része pedig pénzszerzés céljából. Rendkívül egészségtelen dolog, találkoztunk olyan példával, hogy a műszak elvégzése után - túlórázás éppen nem volt -, és mert itt komoly munkaerőhiány van - elszerződött valamelyik étterembe pincérnek vagy mosogatónak, és másnap félerővel, csökkent erővel, fáradtan állt újra abba a munkába, amit el kell végeznie, magyarul kialakult egy másodállási rendszer. Ezt mi nagyon drasztikus és adminisztratív módszerekkel leállítottuk, ma már senki nem dolgozhat másodállásban, sőt a szakszervezeti bizottság az NDK szakszervezetével közösen arra is vigyáz, hogy a túlórázások is az emberi egészség határain belül legyenek, mert nem az a célunk, hogy itt három év alatt valaki "megszedje magát", s akkor gyomorfekéllyel, különböző egészségügyi gondokkal menjen haza, mert ilyen is van, hogy motorbiciklim legyen, ezért zsíroskenyeret eszem, legjobb esetben tejet vagy rántottát, a másik része pedig: jól keresek és szórom a pénzt, és péntek este azért veszek három láda sört, hogy még szombat este is legyen, és ez mind az egészség rovására megy, és különösen arra, hogy eltöltenek úgy itt három évet, amit soha vissza nem tudnak még egyszer kapni, bizonyos mértékig céltalanul, csak a pénzért. A pénz az elmegy. De mi marad? Akinek egy kis esze van itt, az a három év után visszamegy német nyelvtudással, amelyet - állítom - nemcsak a tolmácsok között, és nemcsak olyan helyen becsülnek ma már meg, ahol kifejezetten a nyelvtudás kell, mert ha én Magyarországon egy vállalat igazgatója vagyok, és nagyon jól tudjuk, hogy egyre növekszik a külkereskedelmünk, és az NDK mégiscsak a második legnagyobb külkereskedelmi partnerünk, és ha én egy vállalat igazgatója vagyok, és olyan munkásaim vannak, akik beszélik a német nyelvet, világos dolog, hogy ezekkel az emberekkel számolok úgy, hogy NDK-ból vásárolt gépek, vagy szerelések esetén őket veszem figyelembe, ezt elfelejtik a mi embereink, pedig egy második kenyér lehet a kezükben, ott, az üzemen belül, a másik dolog pedig az, hogy elfeledkeznek arról, hogy szakmával menjenek haza. Otthon megint újra kezdhetik. Hazavisznek egy motorbiciklit? Az előbb-utóbb elkopik.

Nálunk kulcskérdés az aktivisták nevelésének, felkészítésének ügye. Kulcskérdés, mert otthon, pl. a Csepel Vas- és Fémművekben a változás mellett mindig van azonosság. Nálunk három év után nemcsak a fiatalok, hanem a tisztikar is hazamegy, tehát azok a fiatalok, akik megismerték a közösség összefogásának, a közösség irányításának, a közösség kialakításának folyamatát, ha letelik a szerződés, elmennek haza, mint a leszerelő katonák, magyarul nemcsak a tisztikar és a legénység, és a tiszthelyettesi kar is hazamegy. És nekünk mindig mindent újra kell kezdeni, ezért a közömbösség, a részvétlenség alapvető okát mindenekelőtt abban látom, hogy a vezetők - és itt nemcsak az alapszervezeti vezetőkre gondolok: Országos Bizottság, megyei KISZ Bizottság, alapszervezeti vezetőségek - a gyengék minden helyen - ahol közömbösséggel, vagy részvétlenséggel találkozunk - a mi gyengeségünk. Lehetőségeink adottak, sokszínűek: lehet válogatni. Nyilván találkoztál olyan szervezettel, ahol kialakultak a közösségek, erősek és ma már nem azon vitatkoznak, hogy melyik szobában ki kivel lakjon, és ez vagy az az ember miért unszimpatikus számomra, hanem találkoztál nyilván sok olyan alapszervezettel, ahol a fő kérdés ma az, hogy a X. Világifjúsági Találkozóra hátralévő időben mi az, amit konkrétan tenni akarunk a faliújságtól egészen a tömegmegmozdulásokig, és ez a fő kérdés, és ezeknek a feladatoknak a végrehajtásában emberre szóló feladatok vannak. Ahol ez nincs meg, ott sajnos a mi aktivistáink nem érzékelik megfelelően a tényleges helyi viszonyokat. Képtelenek a kezdeményezésre, képtelenek mozgósítani.

Nézd, elmész egy-két klubszobába, ami szépen be van rendezve: televízió, rádió, magnetofon, lemezjátszó - és üresen áll néhány. Miért? A fiatalokat nem érdekelné, ha lenne tisztességes program? Nem azért. Mindenekelőtt azért, mert különösen a szabadidő célszerű felhasználásában és megszervezésében az aktivisták egy része nincs felkészülve, másrészt pedig nem tudnak megfelelően gazdálkodni az emberekkel. Példát mondok. A vezetésen múlik itt ma minden. Ha kezdeményezőek, ha programjuk van, de nem ám úgy, hogy a KISZ-titkár kitalálja és jelzi, hogy ilyen és ilyen programot hirdetünk, mert azért egyetlen ifjúsági vezető se képzelje el, hogy ma lehet úgy ifjúsági mozgalmat csinálni, hogy felkapom a vörös zászlót, elkezdem énekelni az Internacionálét és mindenki szalad utánam. Itt minden egyes emberért meg kell harcolnunk. Nagyon keményen. Számunkra az agitációs és propagandamunka döntő kérdés az NDK-ban. Sok helyen a vezetés ezeknek a formáit, módszereit nem érti nem érzékeli: ők szaladnak előre a piros zászlóval és mikor hátranéznek, veszik észre hogy az emberek széthullottak a kocsmában. Világos dolog, hogy ilyen esetben közömbösség, részvétlenség lesz, azok az erők viszik el a fiatalokat az általunk nem kedves helyre: a kocsmába, a különböző lődörgő helyekre, vagy néhány fiatal munkaidő után lefekszik az ágyra és csodálja a mennyezetet: ahol programtalanság van. Magyarul a közömbösséget, részvétlenséget elsősorban a magunk hibájaként vetem föl, saját gyengeségünknek látom, de amiben tudunk tenni, de amiben lehet is tenni, mert olyan káderbánya ez a tízezer magyar fiatal, amivel nagyon régen nem találkoztam a mozgalmi pályafutásom alatt. Csodálatos emberek vannak itt, olyanok nevelődtek itt ki az elmúlt öt-hat év alatt, akik már otthon is függetlenített funkcionáriusok és nagyon jó véleményeket kapok róluk és nagyon büszke vagyok rájuk személy szerint magam is, de nagyon sokan kinevelődtek olyanok, akiket szívesen látnék a városi, járási apparátusokban: becsülettel megállnák a helyüket.

Én alapvetően ebben látom a problémát. Biztosan láttál már turistacsoportot kimenni két hétre külföldre, érett, felnőtt embereket. Nagyjából tudod, hogy ott minden színnel találkozol a jótól a rosszig. Nos azok a csoportok, akik ide kijönnek, nem két hétre, hanem három esztendőre jönnek. S néhány gyerekünk, aki átlépi a határt, az a szabadságot összetéveszti a szabadossággal. Először van pénz a kezében, először nincs szülői ellenőrzés, nincs komoly munkahelyi ellenőrzés, mert az első időszakban az NDK-s elvtársak sem akarnak beleszólni, és itt van a KISZ-nek, a szakszervezetnek, a pártnak a szerepe. Azt szeretném nyomatékosan hangsúlyozni: ahol pártszervezetünk van, - mert nincs mindenhol - ott jóval erősebbek a KISZ-szervezetek, és ez is mutatja. hogy milyen hatalmas erő itt a párt. De ezeknek a fiataloknak a megfékezése - itt a verekedéstől, a jogosítvány nélküli motorozástól, a felelőtlen férfi-nő kapcsolatoktól kezdve sok mindent fel tudok sorolni. Ezeknek az ellensúlyozását mindenekelőtt a szabadidő tartalmas, és a fiatalokat érdeklő szabadidő megszervezésével lehet megoldani. Hozzá szeretném tenni, hogy itt asztal mellett elmondani ezt nagyon egyszerű, de a mindennapi gyakorlati életben ez hallatlanul kemény dolog, és ehhez nagyon tapasztalt vezetőkre is szükség lenne. Még egyszer azért térnék vissza, hogy nálunk a káder-képzés, az ami mindenek fölött áll, mert lehet itt az atyaúristen is okos; ideküldhetnék Makarenkót, ideküldhetnék a világ legjobb pedagógusait - kettőt-hármat - mondjuk egy fecske nem csinál nyarat -, mi csak csapattal tudunk dolgozni. És ez a csapat az aktivisták csapata. Ilyen összefüggésben: ha azt a bírálatot kapjuk bárhonnét, hogy a fegyelmezetlenségekhez a KISZ-nek is köze van: igen köze van, mert fegyelmezetlenségek elsősorban ott vannak, ahol gyenge a KISZ-élet, ahol a közösségek felé való haladás első lépéseit sem tették meg, és azért van ilyen szervezetünk, világos dolog, és hogy van: nem kell szépíteni, ott mindenekelőtt az aktivisták, a vezetők képzését kell szorgalmazni, és olyan szintre emelni, hogy képesek legyenek összefogni az embereket.

Erre már egy kicsit nehezebb válaszolni, mert nemcsak az NDK-tól, ettől az akciótól búcsúzom, hanem az ifjúsági mozgalomtól is 27 év után. 1945 április 24-én kezdtem el a pályafutásom Ráckevén a MADISZ-ban, azóta megszakítás nélkül az ifjúsági mozgalomban, a hadseregben, nemzetközi úttörőtáborban, KISZ Központi Bizottságában, itt az NDK-ban, tehát sok helyen dolgoztam mindig ennek a korosztálynak a szocialista emberré-formálásával foglalkoztam. Hivatásomnak tekintettem és hivatásomnak tekintem. Tehát amellett, hogy nagyon szívesen megyek hat év után haza - mert az én hazám mégiscsak mégiscsak Magyarország -, s amellett, hogy nagyon jól éreztem magam, hogy nagyon szerettem ezt a munkát, ami nehéz volt, de csodálatos, mert legyek annyira hiú, hogy elmondjam: szerettem mindig olyan feladatot kapni, amelyet más még nem csinált, mert az ember itt próbálhatja ki igazán az erejét, nekem a KISZ Központi Bizottsága erre módot adott, és talán ezért vagyok egész pályafutásom alatt a leghálásabb a KISZ Központi Bizottságának.
Hogy mit tudtam ebből visszaadni, hogy feleltem meg ennek a bizalomnak, azt eldöntik majd azok, akikre tartozik, én úgy érzem, hogy szerényképességeim és fizikai erőm teljes bedobásával igyekeztem ennek eleget tenni.
Azt kérdezted, hogy, mit kaptam itt az NDK-ban. Először is ami a legfontosabb számomra - eddig sem voltak kétségeim, de mégis megerősödött bennem az az érzés és az a meggyőződés, hogy a munkásifjúság a magyar ifjúság legöntudatosabb rétege. A problémákkal és a negatívumokkal együtt - szeretném hangsúlyozni. Az a 20-30 ezer fiatal, aki itt van és megfordult, meggyőzött engem arról, hogy a pártunk nyugodt lehet: ez a munkásifjúság az apái örökét tovább fogja vinni, s most nehogy azt hidd, hogy én ilyen lózungokat akarok mondani, azt kérdezted, hogy mit viszek, milyen érzéseket viszek magammal. Ez a legjelentősebb, amit szeretnék mondani. És még néhány dolog, amely emberileg, személyesen is sokat adott a számomra. Én is ismertem az NDK-t, sokat olvastam róla otthon, de én is mint ahogy mai korosztály a korábbi filmekből, a korábbi kellemetlen érzésekből, regényekből a múlt egy kis tüskét hagyott bennem: szóval nagyon vegyes érzésekkel jöttem: hogy hogyan alakul itt az élet. S mikor azt mondom, hogy emberi integráció, akkor ez az integrálódás bennem úgy ment végbe a hat év alatt, hogy én megtanultam tisztelni, becsülni az NDK népét, nagyon sok tisztességes kommunistát, ifjúkommunistát megismertem, és ezt őszintén mondom, megtanultam tisztelni a Német Szocialista Egységpártot, a vezetését, megtanultam tisztelni azt a hallatlan tenni akarását ennek a népnek, amivel nap-mint-nap találkoztam. Azt hiszem emberileg is és mint vezető is egy kicsit többé sikerült válnom - nem a tehetségem, hanem inkább az élet kényszere miatt, mert kikényszerítette belőlem az élet. Lehet, hogy nagyképűnek hangzik, de én, aki otthon hallatlan sok előadást tartottam, mert nagyon sok helyre meghívtak, én is sokat beszéltem a hazafiságról, a proletár internacionalizmusról, és akinek egyéves moszkvai emlékei is már elindították ezt a folyamatot - 1960-61-ben végeztem a Komszomol főiskolát Moszkvában - akkor indult el bennem amúgy istenigazából az a folyamat, ami most erősödött, azt hiszem nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is: közelebb állok már ahhoz, hogy internacionalista legyek a gyakorlatban, és még jobban megtanuljam tisztelni a hazámat.
Nagyon vágyok haza és nagyon örülök, hogy hazamehetek. Hat év nem kis idő egy ember életében. Bárhová kerülök dolgozni, azt hiszem, hogy mindazt, amit emberileg, ami tudásban itt összeszedtem azt hasznosítani fogom, és amikor bíráltam a magyar fiatalokat az NDK-s gőg miatt, akkor egyben a magam számára is levonom azt a következtetést, hogy mindezt csak nagyon szerényen, emberségesen, tisztességesen a közügyért kell tennem.