Három év az NDK-ban

Jól éltek a szocializmus idején államközi szerződés alapján német földön dolgozó magyar fiatalok, de a politika tiltott terület volt számukra, folyamatosan megfigyelték őket

Jól éltek a szocializmus idején államközi szerződés alapján német földön dolgozó magyar fiatalok,

de a politika tiltott terület volt számukra, folyamatosan megfigyelték őket

Lázin Miklós András – 2017.12.22. 04:28 

Egy 1968-as osztályfőnöki órán hallottam másodszor arról, hogy az NDK-ba lehet menni dolgozni,

először pedig a rádióban egy műsorban beszéltek róla – idézte fel lapunknak Nagy F. László

, aki három esztendőt töltött annak idején a demokratikusnak mondott Kelet-Németországban.

Beszélt arról is, hogy ha az ember kellően sokat vállalt, akkor nagyon szépen lehetett odakint keresni.

NagyFLaszlo

Nagy F. László: A fizetésem ötszázötven márka volt, egy kávé harminc pfennigbe került…

Bejártuk az országot, nyaraltunk a tengernél is (Fotó: Bodnár Partícia)
–  Kalandvágyból ment az NDK-ba dolgozni?

–  Azért ennél összetettebb volt a motivációm.

–  Azaz?

–  A történet azzal indult, hogy 1968 februárjában akkori osztályfőnökünk az egri Dobó István Gimnázium

és Szakközépiskolában – egyébként az 1936-os berlini olimpián a vívóválogatott tagja volt

– közölte velünk, egy nemrégiben kötött államközi szerződés alapján három évre a

– Német Demokratikus Köztársaságba lehet menni dolgozni. Nos, ő azt mondta, fiúk,

– ez egy másik ország, más kultúra, meg lehet a német nyelvet tanulni, embereket megismerni,

– így annak, aki nem akar érettségi után egyetemre-főiskolára menni, mindenképpen érdemes belevágni.

– Vonzó volt az is, hogy az ember vehetett egy MZ motorkerékpárt.

–  És mi volt még, ami erre az útra vitte?

–  Édesapám a háború végén amerikai hadifogságba esett, s rengeteget mesélt az osztrákokról és a németekről,

– arról az alaposságról és precizitásról, ami ma is annyira jellemző rájuk. Ugyancsak sokat nyomtak a latban

– az egykori Budapesti Nemzetközi Vásáron látott német termékek, de leginkább a motorok és a gépkocsik.

– Egy, már kint dolgozó ismerősöm beszámolói is ösztönzőleg hatottak az ottani lányokról.

–  Tehát jelentkezett…

–  Igen. A szerződés aláírása előtt volt egy sor erkölcsi és orvosi vizsgálat. Akadt egy falumbéli fiatalember,

– aki tett valami, igazából súlytalan dolgot, ami miatt lehúzták a nevét a listáról.

–  Mikor indultak?

–  Pontosan emlékszem, 1968. október 17-én. Az első csoport, és mi, a másodikak voltunk az igazi „hősök”,

– az utánunk következőknek már könnyű dolguk volt. Akkortájt történtek a „sajnálatos csehszlovákiai események”

– és annak nyomán a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása, aminek következtében

– minket az éj leple alatt „csempésztek” át Csehszlovákián.

–  Beszélt valamennyire németül?

–  Alig. A Heves Megyei Tanács indított ugyan egy gyorstalpaló tanfolyamot, de az nem sokat ért.

–  Hová kerültek?

–  A szászországi Karl-Marx-Stadtba, azaz a régi Chemnitzbe. 
A szálláshelyünk egy tizennégy emeletes magasházban (Hochhaus) huszonhat négyzetméteres garzonlakás volt,

– és négyen éltünk benne, de voltak szerencsésebbek, akik egy új lakótelepen, már háromszobás lakásban kaptak

– elhelyezést hatan. Rögtön az első napon elmentünk sétálni, s szembejött velünk két lány, egy barátom,

– Lajos az egyiket megszólította, később ő lett a felesége.

–  Mi volt az ön munkája?

–  A kötőgépgyárba (Strickmaschinenbau) kerültem radiálfúróra. Ez a TEXTIMA-tröszthöz tartozó üzem

– akkoriban jól menő cégnek számított, számos országba exportálta a termékeit. A fizetésem ötszázötven márka lett,

– és már akkor ötnapos munkahétben dolgoztunk, ha nagyon ráhajtottunk, akár nyolcszázötven márka is bekerült a borítékba.

– Egy 0,33-as sör negyvennyolc, egy kávé harminc pfennigbe került, egy rántott szelet körettel három márka ötvenbe

– – jól éltünk, kár lenne tagadni. Az államközi szerződés szerint három esztendőt lehetett dolgozni,

– ezt kivételes esetben egyszer lehetett hosszabbítani. Fontos megjegyezni, végig figyeltek minket.

– Egyszer valaki megkérdezett egy idősebb német kollégát, mikor volt jobb, Hitler vagy Ulbricht alatt

– – két hét múlva hazaküldték a túl kíváncsi illetőt.

–  Barátsággal fogadták önöket a németek?

–  Tartózkodóan, de azért egy-két hónap után már befogadtak minket. Ennek ellenére akadt olyan is,

– akivel a munkaügyeken túl három esztendő alatt sem sikerült közelebbi kapcsolatba kerülni.

–  Mit hozott haza a sok élményen kívül?

–  Például egy MZ motorkerékpárt. A gyári mintaboltban, Zschopauban 2850 márkáért jutottam hozzá az álmomhoz 1969 áprilisában.

– Az összehasonlítás miatt nem árt tudni, hogy akkor egy Trabant négyezer-ötszáz, egy Wartburg pedig nyolcezer márkába került…

– Fényképezőgépet, fotólabort és sok mást is hoztam. Életem legszebb három évét töltöttem az NDK-ban, ezért egy percig sem sajnálom,

– hogy kimentem. Végigjártuk az ország jelentősebb városait, a világhírű múzeumokat, nyaraltunk a tengernél, olyan helyeken,

ahová akkoriban csak kevés magyar fiatal juthatott el. Fiatalok voltunk, csodálatos volt.

Az NDK-s lányok hajlandósága, avagy Balatoni erotika

 

Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok „hajlandóságáról” beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a „Zimmer Frei” mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?

ndk1_1

Fotó: Fortepan/ MHSZ

Kislánykorom egyik meghatározó élménye volt a Balaton parton az NDK-s turistákkal való vegyülés. A nagymamámnak Balatonfűzfő határában, Tobrukon volt egy kis telke és faháza, amit a család apraja-nagyja szívesen felkeresett nyáron. Nem volt ritka eset, hogy a strandon egyszerűen leszólítottak bennünket az NDK-s családok, fiatalok, hogy adjunk helyet a sátraiknak. Végül évek múlva is visszajáró sátorozós társaság alakult ki, aminek én igen örültem, mert mindig hoztak nekem valamilyen játékot, ajándékot. Gyerekként még nem igen foglalkoztam ezzel a jelenséggel, csak évekkel később, felnőttként hallottam hihetetlen sztorikat az NDK-s lányok „könnyen kaphatóságáról” az akkoriban huszonéves éveit élő nagybátyámtól. De vajon, hogy kerültek ide a kelet-németek a Balatonra, miért kerestek ad-hoc szállást a strandokon, és honnan eredt ez a híresen laza erkölcs? Ennek próbáltam utánajárni!

Német családegyesítés a magyar tenger partján

Köztudott, hogy a magyar kommunista vezetés a Balatont állította turisztikai céljai középpontjába. Ez nemcsak hazai SZOT-üdültetést jelentett, de azt is, hogy szerették volna itt vendégül látni a keleti-blokk lakóit csakúgy, mint a kapitalista fertőből érkezőket. Így fordulhatott elő, hogy egyazon szállodában egyszerre nyaralhatott egy NSZK-s nyugat-német turista egy lengyel vagy szlovák utazóval. Ez a kettősség különleges lehetőséget adott a Németország kettészakadása miatt kényszerűségből kettévált németeknek a találkozásra. Egy sajtóhír még arról is beszámolt a 60-as években, hogy egy német orvos házaspár nálunk találkozott ismét. Történt ugyanis, hogy 1961-ben, amikor a berlini falat emelték a férj a városban volt egy kongresszuson, viszont a feleség Halléban rekedt. Négy évvel később találkoztak újra, Siófokon, addig csak leveleztek, titkos kódokat alkalmazva. Berlini fedőnéven nyitottak dossziét a férfi és a nő megfigyelésére a somogyi rendőr-főkapitányságon, amiből kiderült, hogy a párocska végül elhidegült egymástól, így nem kellett tartani az illegális disszidálástól. A Balaton tehát nagyon jól járt azzal az NDK-s rendelkezéssel, mely szerint az 1960-as évektől kezdve a helyi rendőrőrsökön megigényelhető betétlapokkal szabadon utazhattak a kelet-németek a szocialista országokba, így Magyarországra is.

ndk1,1_1

Fotó: Fortepan/ Kováts Lajos

Megnyílik Casanova STASI- ügynök aktája

A KGST-turizmust pedig még a pártok is támogatták: Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda ( a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának utazási szervezete) a 70-es évek végén 8 vonatnyi NDK-s fiatalt utaztatott be az országba, főként a Balatonra nyaralni. De nemcsak hivatalosan jöttek a turisták, hanem magánszervezésben vonattal, busszal és kocsival, stoppal egyaránt. Egyrészt az NDK-s családok itt szabadon találkozhattak NSZK-ban élő rokonaikkal, másrészt a fiatalok innen esélyt láttak a nyugatra szökésre, mindemellett pedig imádták a magyar tenger hangulatát. Ezt azonban a STASI, a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonságért felelős központi államigazgatási szerve sem nézte jó szemmel. Külön alegységet hoztak létre a balatoni turisták megfigyelésére, és megpróbálták a magyar kollégákat is bevonni a munkába. A magyarok azonban nem szívesen vegzálták az itt tartózkodó nyaralókat, egyedül a tiltott határátlépéseket akadályozták meg. A STASI ezért saját ügynököket küldött a Balatonra, természetesen feleségestől, így például Siófokon egy Casanova fedőnevű szolgált, akinek az volt a feladata, hogy megfigyelje a kelet-németek mennyit olvasnak nyugati lapokat és kikkel érintkeznek. Azt nem tudni, hogy Casanova miről kapta a nevét, talán szívesen vegyült laza erkölcsű honfitársaival, összekötve a szolgálatot a kellemes időtöltéssel. Természetesen az NDK-s honpolgárok mindig ügyeskedtek, hogy elkerüljék a STASI ügynökök látókörét. Soha nem a lefoglalt szálláson laktak, hanem ad hoc választották ki a nyaralóhelyüket (így virágozhatott a Zimmer Frei „iparág” a balatoni nyaralókban és otthonokban) vagy nyugat-német rokonaik foglalták le saját néven a szállást, ahol a család találkozhatott. A biztonság kedvéért a megérkezésüket követően autóikról még a rendszámtáblát és az országjelzést is leszerelték, majd kocsijukkal garázsban, hátsó udvarokban, vagy bokrok közé tolatva parkoltak.

A Balaton volt a fő célpontja a német disszidenseknek

A magyarok nem is bánták a német turisztikai csodát, amit az NDK-NSZK találkozások magukkal hoztak, hiszen ez jelentős bevétellel járt a régió számára. 1965-ben 125 ezer kelet-német tette tiszteletét a Balatonnál, és ez a szám a későbbi években is csak növekedett. Persze azt már nem kockáztattuk meg, hogy a szovjet nagytestvér ránkpirítson, hogy nálunk ki lehet szökni a szocialista blokkból. A magyar rendőrség és határvédelem ezért nagyon komolyan őrizte az osztrák határvonalat, és a ki-be utazgató nyugatiak autóit is árgus szemmel átkutatták. Hiába volt szerelmes egy kelet-német lány egy nyugati fiúba, hiába próbálták a kapcsolatot hivatalos papírokkal igazolni, a határt jogosulatlanul senki nem léphette át. Mások a zöld határon és nyugati autók csomagtartójába bújva próbáltak szerencsét, de egy részüket a magyar határőrök lefülelték. Több tucat olyan NDK-s turistát adtak át szezon végén a STASI-nak, akik tiltott határátlépést próbáltak megvalósítani, de minden igyekezetük ellenére is legalább 5-6-szor annyian sikeresen disszidáltak: 1966-ban például 67 főt fogtak el és 437-et viszont nem tudtak sikeresen feltartóztatni.

Azok a híres NDK-s lányok!

A magyarok nagyon szerették az NDK-s nyaralókat a Balatonon, egyrészt virágzott a magánszállás kiadás, másrészt a fiatalok bátran vegyülhettek a laza erkölcseikről híres kelet-német fiatalokkal. Az akkori fiatal fiúk szívesen utaztak a Balaton partjára az NDK-s lányok kedvéért, ugyanis ők sokkal könnyebben befűzhetőek voltak egy kis etyepetyére, mint a magyar társaik.

ndk13

Fotó: Fortepan/ MHSZ

De vajon honnan jött ez a laza közerkölcs? Általánosságban elmondható, hogy a fogamzásgátló tabletták megjelenésével Magyarországon és a teljes keleti-blokkban sokkal szabadabb lett a szexuális élet. Mivel a kommunista éra nem igen támogatta a vallási szabályokat, így a gyakori párcserék, a házasság előtti szexuális kapcsolatok világa beköszöntött a szocialista országokba is. Laza életmódjukról különösen híresek voltak a kelet-németek, akiknél történelmi hagyományai voltak a lazább felfogásnak. Egyrészt Berlin és környéke volt a II. Világháború előtt Európa lecsapodárabb városa, ahol a tivornyák, a prostitúció és a drogkereskedelem is virágzott. S bár a kommunista vezetés nem engedte a „kapitalista fertő” továbbélését hivatalosan, ez a hangulat később is rányomta a bélyegét az emberek mindennapi életére: sokan éltek nyílt házasságban, a fiatalok könnyen ismerkedtek és minden európai ország közül nálunk virágzott a legjobban a nudizmus. A közerkölcsöt még a párt sem kívánta ennél jobban megzabolázni, hiszen pont elég tiltástól szenvedtek nap mint nap az emberek, a szex terén viszont szabad utat kaptak. Az NDK- ban 1956 májusától hivatalos rendelet engedte, sőt biztosította a meztelen fürdőzést, még naturista szakszervezeti üdülők is voltak. S a németek hozták be ezt a kultúrát a Balaton partjára is. Bár szakavatott nudisták szerint a meztelen napozásnak több köze van az alkohol-, dohány- és húsmentes értelmiségi életmódhoz, mint a csapodár szexhez, egy biztos, hogy sokan közülük nem vetették meg az alkalmi erotikus élményeket sem.

Forrás: 2018. október 05. - drkardos

https://toretro.blog.hu/2018/10/05/az_ndk-s_lanyok_hajlandosaga_avagy_balatoni_erotika

NDK múzeum az Orgonás utcában

Létezett egy egyezmény a korábbi NDK és Magyarország között 1967 és 1983 között, amelynek értelmében magyar fiatalok dolgozhattak Kelet-Németországban három évig. Összesen mintegy 40 ezer magyar élt ezzel a lehetőséggel. Köztük volt Bobák János, aki villanyszerelőként végzett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában (most Weiss Manfréd iskola) 1977-ben, majd Erfurtba került az Umformtechnik gépgyárba. Jelenleg az ELMŰ-ÉMÁSZ Kereskedelmi Kft-nél ügyfélmenedzserként dolgozik. Hosszú évek alatt összegyűjtötte azokat a tárgyakat és dokumentumokat, amelyek az NDK-ból származnak. Gyűjteményéhez sok NDK-s társa, ismerőse hozzájárult, végül 2011. május 7-én megnyitotta az NDK múzeumát az NDK-s Magyarok Egyesületének támogatásával a családi házukban, az Orgonás utca 15. szám alatt.

 

„Kalandvágyból, a jobb fizetés reményében vállaltam munkát az NDK-ban. Abban az évben több százan mentünk Erfurtba. A cég biztosított lakást, ahol öten laktunk. A fizetésem már az elején magasabb volt, mint itthon. Ott ismertem meg a feleségemet, aki Pécsről került Erfurtba. Két évig dolgoztam kint, és a házasságkötés miatt jöttünk haza. Időközben rengeteg NDK-ból származó különféle használati és háztartási tárgyaink lettek. Az NDK-ban dolgozó egykori magyar fiatalok egy csoportja megalakította az NDK-s Magyarok Egyesületét 2009-ben, majd rá egy évre megszületett az ötlet, hogy jó lenne a sok kelet-német emléktárgyat megőrizni és kiállítani. A családi házunk egyik helyiségében nyitottuk meg a múzeumot, amelyet bárki ingyen megtekintheti” – mondja Bobák János.

A szoba nagyságú helyiség polcai tele vannak emlékezetes mindennapos eszközökkel. Ismerős a turmixgép, szendvicssütő, habverő, kávé- és húsdaráló, hajszárító, ágymelegítő, lábasok, termoszok, centrifuga, mosógép, az olcsón felvásárolt plédek, tűzhelyek. Akkoriban nagy keletje volt a kelet-német Praktika fényképezőgépnek, diavetítőnek, rádiónak, magnónak, óráknak. Megtalálható egy egész készlet kelet-német márka, sok aprópénz, mindenféle érmék, jelvények, lottószelvények, eredeti munkaszerződések. Különleges darab a fűtőszálas autó jégkaparó. A magyar AMO szappan úgy került ide, hogy az NDK-ban jó pénzért el lehetett adni, mert hiánycikk volt, és a németek szerették a finom illatát. A Magyarországon vásárolt Lewis farmerért is szép árat fizettek. Egy német szendvicssütőt vagy fényképezőt pedig idehaza lehetett eladni haszonnal. Várható, hogy Erik Honecker, az utolsó kelet-német pártvezető képével is bővül a gyűjtemény, mert annak idején minden helyen lehetett látni a portréját.

„Az egyesület tagjai rendszeresen összejárnak, évente megrendezik az NDK-s magyarok országos találkozóját. Németországba minden év tavaszán nosztalgia utat szerveznek, barátság fákat ültetnek azokban a városokban, ahol dolgoztak. Találkozókat, kirándulásokat szerveznek az egész ország területén. A múzeum folyamatosan gyarapodik, mert mindig akad valaki, aki elhoz egy régi emléktárgyat, dokumentumot. Vándorkiállításon is részt veszünk. A látogatók száma változó: egyszer 10-15 látogató is érkezik, máskor alig. Szívesen fogadok mindenkit, akár egy történelmi órán is be lehet mutatni, milyen volt az NDK” – teszi hozzá Bobák János.

Az NDK múzeum márciustól októberig minden hónap első hétfőjén látogatható bejelentkezés alapján az Orgonás utca 15. szám alatt. Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Bővebb információ az NDK.hu oldalon olvasható.

Cs. A.

 

2019.január.22.